Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról

szer létrehozását írta elő az ipari együttműködés fejlesztése érdekében. Kérdéses, lesz-e a fejlődő országok kormányainak erejük ahhoz, hogy a fejlett tőkés országokkal kötött kormányközi együttműködési megállapodásokban és azok végrehajtása során következetesen ragaszkodjanak a limai elvekhez és előírásokhoz. A szándék mindenesetre megvan, s pozitív irányba mutat, hogy a fejlődő országok egymás között minőségileg magasabb szintre kívánják emelni az ipari együttműködést.

Az Egyesült Államok javaslatai

,, . . . Habár egyik-másik vezető fejlett ország részéről hiányzik a politikai akarat, hogy együttműködjön az új nemzetközi gazdasági rend megteremtésében, más fejlett országok részéről komoly politikai akarat nyilvánul meg a fejlődő országokkal való együttműködés iránt, melyet teljes mértékben méltányolunk” — szögezte le az el nem kötelezett országok második külügyminiszteri konferenciája.34 A bírálat az Egyesült Államoknak szólt, mely politikailag és a fejlődőkkel való együttműködésből eredő gazdasági haszon és befolyás növelése szempontjából lépéshátrányba került az EGK-val és Japánnal szemben. Hogy hátrányát behozza, a VII. rendkívüli közgyűlésen egy sor javaslatot terjesztett elő a vitatott gazdasági és fejlesztési kérdések megoldására. A Kissinger külügyminiszter és munkatársai által „több hónapos munkával kidolgozott” tervezet (a késlekedést magyarázni kellett) nem használja az új nemzetközi gazdasági rend fogalmát: „gyakorlati lépések programja” kíván lenni, „válaszként a fejlődő országok aggodalmaira”. Főbb pontjai a következők:36

1. az „alapvető gazdasági biztonság” megteremtése;

a) a fejlett tőkés országok inflációtól mentes gazdasági növekedésének megvalósítása a gazdaságpolitikák fokozottabb koordinálásának útján. „Az ipari gazdaságoknak a válságból való sikeres kilábalása lesz a nemzetközi stabilitás és növekedés motorja”;

b) a nyersanyagtermelő és -fogyasztó országok közti dialógus. A nyersanyagok és alaptermékek piacának helyzetét termékenként külön-külön vizsgálják meg a termelők és a fogyasztók közös testületéi. „A biztonsági készletek hatékony eszközként szolgálhatnak a kínálat és a bevételek ingadozásainak mérséklésére. Az árrögzítéses megoldások viszont torzítják a piacot, korlátozzák a termelést és pazarolják az erőforrásokat. . .” Az USA üdvözli a termelők és fogyasztók közös szervezete által 1975 közepén megkötött ónegyezményt, „de fenntartjuk jogunkat, hogy eladjunk stratégiai készleteinkből, és elismerjük mások jogát, hogy hasonló programot tartsanak fenn”. A nyersanyagok termelésének bővítése érdekében nemzetközileg koordinált és finanszírozott beruházási programot kellene indítani;

c) az ún. fejlesztési biztonsági alap létrehozása az exportbevételek stabilizálása céljából (lényegét fentebb ismertettük);

2. a gyorsabb növekedés megalapozása:

a) a fejlődő országok tőkeigényének kielégítése. 1980-ban a fejlődő országoknak négyszer annyi tőkére lesz szükségük, mint amennyit 1974-ben kaptak, ha növekedésüket

55