Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról
melynek munkatervéhez a fejlődő országok és a szocialista országok, illetve a fejlett tőkés államok merőben ellentétes javaslatokat nyújtottak be.32 Szintén a konfrontáció jegyében kezdte meg munkáját Limában 1975. március elején a transznacionális társaságok tevékenységére vonatkozó nemzetközi normák kidolgozását tárgyaló konferencia.33 A fejlődők a termelői társulások kérdésében sem változtattak felfogásukon. Taktikai okokból nem tartják fontosnak, hogy a társulások szerepét vagy működését ENSZ- határozatok „legalizálják”, de — mint látni fogjuk — konkrét intézkedéseket tesznek, hogy a maguk részéről megerősítsék a meglevő társulásokat, újabbakat hozzanak létre, hosszú távon fokozzák tevékenységük hatékonyságát és összehangoltságát. Iparosítás A Nyilatkozat, az Akcióprogram és a Karta nem foglalkozott részletesen a fejlődő országok iparosításának kérdéseivel. Az új nemzetközi gazdasági rendre vonatkozó követeléseknek az iparosítással összefüggő konkretizálása az UNIDO II. általános konferenciájára várt (Lima, 1975. március 12—26.). Az UNIDO az ENSZ több mint egy tucat szakosított intézményétől eltérően, viszonylag kései megalakulása (1966) óta mint a Közgyűlés segédszerve fejtette ki tevékenységét. „Feladata: az ENSZ és szakosított intézményei iparral kapcsolatos tevékenységének koordinálása”, amely „a régebben megalakult szakosított szervezetek ellenállása miatt kimerül az időszakonkénti összefoglaló jelentésekben . . . Nem foglalkozott kellően az iparfejlesztés általános stratégiájának kialakításával és az iparpolitika más fontos kérdéseivel sem”. (Fejlődő Országok Lexikona.)34 Az iparfejlesztés jelentőségének, nemzetközi stratégiájának, az ipari együttműködésnek kérdéseit a világszervezet és maguk a fejlődő országok is a legutóbbi időkig valóban elég mostohán kezelték. Következetesebb vizsgálatukat éveken át leginkább a szocialista országok szorgalmazták, melyek éppen széles gazdasági-társadalmi átalakulások közepette megvalósított iparosítási programjaiknak köszönhetően tudták 25 esztendő alatt 17%-ról 33%-ra növelni részesedésüket a világ ipari termelésében és széttörni az egyenlőtlen, kapitalista munkamegosztás béklyóit. A hatvanas években a „harmadik világ” országai fejlődésük előmozdítását elsősorban a világkereskedelem megreformálásától várták, a fejlett tőkés országok pedig nem voltak érdekeltek a fejlődő országok iparosításában. Az ENSZ fejlesztési politikájának tengelyében így a kereskedelmi tárgyalások álltak. A hetvenes évek elejére megváltozott a helyzet. A nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon elért eredmények nemcsak hogy nem feleltek meg a fejlődő országok várakozásainak, hanem kiderült az is, hogy a nyersanyagok exportjának fokozása liberális kereskedelmi rendszabályok mellett sem biztosít elegendő, stabil jövedelmet a fejlődő országoknak égető gondjaik megoldásához. A stabil és méltányosabb árak mellett szükséges a fejlődő országok exportstruktúrájának bővítése, exporttermékeik diverzifikálása, aminek elengedhetetlen feltétele az iparfejlesztés. 52
