Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról
piacok szabályozásának gondolatát is ellenezte. Ezzel a merev amerikai felfogással szemben más tőkés országok — élükön Franciaországgal — már évek óta sürgették a nemzetközi áruegyezmények rendszerének kiépítését. Az USA erőfeszítéseit egészen az említett hágai szimpozionig a fejlett tőkés országok „olajfrontjának” megszervezésére összpontosította, s kizárólag az energiakérdésről lett volna hajlandó párbeszédet kezdeni a fejlődőkkel. 1975 tavaszán azonban megadta beleegyezését a nyersanyagtermelő és -fogyasztó országok világkonferenciájához.27 1975 decemberében a párizsi konferencia bizottságokat és albizottságokat hozott létre, melyek a nyers- és alapanyagok exportőreinek és importőreinek részvételével külön-külön vizsgálják az egyes termékek helyzetét, a piacok és árak szabályozásának lehetőségeit. A bizottság összetétele, a vizsgálatba vont termékek köre és a szabályozás módszereinek kérdésében a vita még tart és hosszúnak ígérkezik. Párizs a fejlődők számára nem a legkedvezőbb fórum. A részt vevő fejlődő országok száma korlátozott, a konferencia saját költségvetéssel, működési szabályzattal, az ENSZ és a fejlődő országok közös fórumaitól függetlenül és sok tekintetben velük konkurrálva dolgozik. A nemzetközi áruegyezményeknél átfogóbb és a fejlődő országok érdekeit alighanem hatékonyabban szolgáló megoldást körvonalaz az UNCTAD titkársága által 1974 végén kidolgozott ún. integrált program. Eszerint a fontosabb nyersanyagokból és alaptermékekből 1. nemzetközi készleteket halmoznának fel, melyeket 2. közös nemzetköz} alapból finanszíroznának. Az alap eladásai, illetve vásárlásai, melyekre akkor kerülne sor, amikor a kérdéses termékek ára elérné az előzetesen megszabott küszöb-, illetve plafonárat, kiegyenlítő hatást gyakorolnának az áringadozásokra. Az árstabilitást szolgálná 3. a multilaterális kereskedelmi (eladási, illetve vásárlási) kötelezettségek vállalása (ezek nem volnának olyan merevek, mint az áruegyezmények). Az export jövedelmek csökkenését 4. kompenzációs mechanizmusok ellensúlyoznák. Végül olyan 5. kereskedelmi intézkedéseket léptetnének életbe, melyek eredményeképpen bővülne a nyersanyagok feldolgozása a fejlődő országokban, bővülne és diverzifikálódna exportjuk.28 Az integrált program egyes elemeinek megvalósítását (1., 2.,4.)a nyersanyagtermelő országok dakari konferenciája is kilátásba helyezte. Természetesen a készletképzésnek, a közös alapok funkcionálásának nemzetközi gazdasági és politikai következményei mások, ha ezeket az eszközöket a fejlődő országok maguk hozzák létre és alkalmazzák, és mások, ha mindezt a fejlett tőkés országokkal és az általuk ellenőrzött nemzetközi pénz- intézményekkel közösen teszik. A világgazdasági realitások azonban egyelőre olyanok, hogy a fejlődő országok saját erőből aligha képesek létrehozni a rendkívül tőkeigényes készleteket, a vásárlási és kompenzációs alapokat. A kompromisszumot tehát az objektív körülmények diktálják. A kedvező fizetési helyzetben levő OPEC-országok is egyre nagyobb nehézségekkel küzdenek a legutóbbi időkben a kőolaj elosztása, szállítása és forgalmazása terén. A multinacionális monopóliumok súlya ezekben a szektorokban továbbra is döntő — s még inkább ez a helyzet más nyersanyagok esetében. Nyugati források a termelők és a fogyasztók „érdekegyeztetésének” példájaként hivatkoznak az 1975 közepén (újra) megkötött nemzetközi ónegyezményre. A közeljövőben hasonló keretek között megvalósulhat és életbe léphet a kávé-, a kakaó-, a cukor-, 50
