Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról
A taktikák módosulása és a VII. rendkívüli ENSZ-közgyűlés Csak néhány nap választotta el egymástól az el nem kötelezett országok második külügyminiszteri konferenciáját (Lima, 1975. augusztus 25—30.) az ENSZ Közgyűlése VII. rendkívüli ülésszakának megnyitásától (1975. szeptember 1.). Az előbbi fórumon a fejlődő országok határozottan kiálltak az új nemzetközi gazdasági rend átfogó célkitűzései mellett, és sok kérdésben a korábbiaknál is radikálisabb megfogalmazásokat használtak. Hangsúlyozták például, hogy „az el nem kötelezett országok kölcsönös segítségnyújtásának stratégiája gazdasági és társadalmi téren ma az imperialista erők manővereibe ütközik, melyek azt célozzák, hogy megosszák ezeket az országokat és korlátozzák vagy eltorzítsák a fejlődő országoknak a világgazdaság átstrukturálására vonatkozó követeléseit”.-22 Hasonló megfogalmazásokat azonban hiába keresnénk a VII. rendkívüli közgyűlés határozatában (a továbbiakban: 3362 /S—VII. sz. határozat)23, abban a kompromisz- szum elemei dominálnak. Hiányzik belőle például a Karta 16. cikkének kulcsfontosságú megállapítása, mely az új nemzetközi gazdasági rendet történelmi és politikai összefüggésbe helyezi, s melyet az el nem kötelezettek minden közös megnyilatkozása azóta is változatlanul megismételt : „Minden államnak joga és kötelessége a fejlődés elengedhetetlen feltételeként egyénien és kollektiven felszámolni a gyarmatosítást, az apartheidet, a faji megkülönböztetést, a neokolonializmust és mindenféle külső agressziót, megszállást és hódítást és az ezekből fakadó gazdasági és társadalmi következményeket.” Első pillantásra feltűnik, hogy a fejlődők által legfontosabbnak tartott nyersanyagkérdés, mely az új gazdasági renddel kapcsolatos korábbi dokumentumokban külön fejezetként, vezető helyen szerepelt, a 3362/S—- VII. sz. határozatban nincs kiemelve, hanem a Nemzetközi kereskedelem c. fejezet foglalkozik vele. A határozatban ismeretlen fogalom az államosítás, a természeti kincsek feletti teljes és állandó szuverenitás, a termelői társulások és a transznacionális vállalatok. A szöveg nem tartalmaz semmi olyat, amit a nyugatiak nem fogadhatnának el, s valóban, ez a dokumentum igazi konszenzussal, kompromisszummal született. Magára az új nemzetközi gazdasági rendre is csupán a határozat preambuluma utal egyértelműen, s jellemző, hogy a szövegben a kiegyensúlyozatlanság (imbalance) szó szerepel minden olyan esetben, amelyben a korábbi dokumentumok az igazságtalanság (injustice) és az egyenlőtlenség (unequality) kifejezéseket használták. A limai külügyminiszteri konferenciát és a VII. rendkívüli közgyűlést együtt elemző szemleíró könnyen levonhatja azt a következtetést, hogy a fejlődők az ENSZ-ben „nem prezentálták és nem védték következetesen”24 pár nappal korábbi állásfoglalásaikat, vagy egyenesen feladták korábbi céljaikat. Szélesebb összefüggésben a kérdés nem ilyen egyszerű. Utaltunk rá, hogy az új nemzetközi gazdasági rend meghirdetése, a fejlődő országok akkori lendülete szorosan összefüggött a nyersanyagárak 1973—1974-es ugrásszerű emelkedésével. A fejlődők arra számítottak, hogy az OPEC-hez hasonló termelői társulások megszervezésével- megerősítésével, a transznacionális társaságok fokozott ellenőrzésével sikerül más nyersanyagok és alaptermékek árát is az olajéhoz hasonlóan alakítaniuk, növekvő, esetleg döntő szerepet kivívniuk a nyersanyagárak meghatározásában, s ezzel nyomást gyako47
