Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról

Az államok közötti politikai kapcsolatok alapelveit illetően korunkban egységes és szilárd normák alakultak ki, ha érvényesítésük nem is mindig problémamentes. A népek olyan alapvető politikai jogait, mint a függetlenséghez, a szabadsághoz, az önrendelkezéshez való jog stb. az államok ma már egyetemesen elismerik, a nemzetközi jog kodifikálta. Gazdasági téren a kapcsolatok egyetemes nemzetközi szabályozása ehhez képest fáziskésésben van (gyakran rámutatnak például, mennyire kidolgozatlanok a gazdasági függetlenség kritériumai).2 A külgazdasági kapcsolatok alakulásának viszonylagos spontaneitása, szabályozatlansága — különösen ami a fejlődő országok és a fejlett tőkés országok közötti gazdasági kapcsolatok rendszerét illeti —szembetűnően korszerűtlen még a fejlett tőkés országokban érvényesülő egyre bonyolultabb nemzeti vagy integrációs szintű állammonopolista szabályozáshoz képest is. A piaci erők szabad játéka a világgazdaságban az erősebbeknek, a fejlett tőkés országoknak — s különösen a nagy multinacionális monopóliumoknak — kedvezett, melyek korábban saját érdekeiknek megfelelően alakították ki és használták fel az olyan nélkülözhetetlen szabályozó eszközöket, mint a nemzetközi valutarendszer, a nemzetközi pénzintézmények, a világkereskedelmet szabályozó normák stb.

A szocialista országok sokszor rámutattak arra, amit újabban a fejlődő országok is egyre inkább belátnak: „a gyarmatosító és imperialista hatalmak csak akkor fogadták el a népek önrendelkezési jogának elvét, amikor már sikerült létrehozniuk az intézményeket és gépezetet, mely lehetővé tette a kizsákmányolás gyarmati időszakban megteremtett rendszerének fenntartását”.3 Ennek a rendszernek, gépezeteinek és intézményeinek radikális, strukturális megváltoztatására törekszenek a fejlődő országok az új nemzetközi gazdasági rendre vonatkozó követelésükkel. Kezdeményezésük közvetlen ösztönzője az 1973 őszétől kibontakozó tőkés gazdasági válság és hatásai, a fejlődő országok fokozódó gazdasági nehézségei és erősödő politikai együttműködése, az olajtermelő országok látványos sikere volt. Ám nem kis mértékben érlelte, ösztönözte és lehetővé tette kezdeményezésüket a szocialista világrendszer léte, több évtizedes gazdasági és politikai tapasztalatai, hatása, különösen a szocialista közösség által kezdeményezett enyhülési politika sikerei. Abban, hogy a Nyugat ma már bevallottan nem tudja — ellentétben még a hatvanas évtizeddel is — kizárólag saját érdekei szerint alakítani a fejlődő országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatait, a fejlődők magatartásának radikalizálódása mellett nagy szerepet játszott a nemzetközi erőviszonyok általános megváltozása.

A világgazdaság régi mechanizmusainak csődjét a jelenlegi tőkés válság tagadhatatlanná tette; nem felelnek meg többé a velük szemben támasztott tőkés követelményeknek sem. A nemzetközi kapcsolatok fejlődésének új dimenziója tárult fel azzal, hogy a világ államai egyre céltudatosabban munkálkodnak azon, hogy módszeresen áttekintsék és felülvizsgálják a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban uralkodó állapotokat, korábbi gyakorlatot, és egységes, átfogó, rögzített és demokratikus elveken alapuló, racionális megoldásokat találjanak, melyek minden állam érdekét szolgálják. ,,A Nyilatkozat és Akcióprogram egy új nemzetközi gazdasági rend megteremtésére, akárcsak Az államok gazdasági jogainak és kötelezettségeinek kartája, azt célozta, hogy keretet teremtsen az egyenlőség és igazság általános elvein alapuló sokoldalú együttműködés40