Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Kozma Ferenc: A világgazdasági rend megújításának lehetőségeiről
— felhasználva a fejlődő világ gazdasági differenciálódását, egyenlőtlen fejlődést indukálhatnak — a többek között azáltal, hogy a legerősebb, imperialista befolyás alatt álló országokat (pl. Irán, Brazília, Indonézia) regionális középhatalmakká változtatják —, és a gazdasági függőség új rendszerének megfelelő új típusú politikai függőségi rendszert hozhatnak létre, aminek egyik fő célja a „harmadik világ” szocializmus felé való fordulásának megakadályozása; — eközben megőrizhetik, sőt megszilárdíthatják a fejlett tőkés világ műszaki-tudományos monopóliumát, s vele a gazdasági növekedés kulcspontjai feletti ellenőrzést a fejlődő világban, nem utolsósorban a multinacionális óriásvállalatokon keresztül. Az 1974—75-ben bekövetkezett fejlemények azt bizonyítják, hogy az imperializmus tevékenységének súlypontját mind erőteljesebben koncentrálja a fejlődő világra. Stratégiája legkorábban az Európai Gazdasági Közösség afrikai politikájában körvonalazódott. Az USA az ENSZ 1975. évi VII. rendkívüli közgyűléséig nem hozott nyilvánosságra hasonló, aktív stratégiát, e közgyűlésen azonban csatlakozott a fejlett tőkés világ elképzeléseihez. Latba vetve óriási tőkeerejét, mintegy elébe megy a fejlődő országok követeléseinek, s jelentős anyagi erők mozgósítását helyezi kilátásba az új típusú függőségi viszony megteremtése érdekében. A terv egyben szerves része egy átfogóbb koncepciónak, amely az Egyesült Államok hegemóniájának visszaszerzésére irányul az egész nem szocialista világban. A monopolista erőközpontok között tehát megindult a verseny az új gyarmatosításban való vezető szerepért, még mielőtt az globális méretekben teljesen kibontakozott volna. Tekintettel az USA kiemelkedő szerepére a világpolitikai és gazdasági folyamatokban, a többi fejlett tőkésország és csoportosulás — nevezetesen az EGK — saját terveik realizálásában kénytelenek számításba venni az USA partneri részvételét. Ellenállnak azonban hegemón törekvéseinek, akár a fejlődő világ energiáinak kiaknázásáról, akár az e térségben indukált piac megszerzéséről, akár a világkereskedelmi és pénzügyi mechanizmus amerikai érdekek által uralt újjáépítéséről legyen szó. Amennyiben e válság jelenlegi akut szakaszából a nyugat-európai térség gazdaságilag és politikailag túlságosan legyöngülve kerülne ki, természetesen nem marad számára más választás, mint ideiglenesen elfogadni az amerikai hegemóniát. A Közös Piac azonban szemmel láthatóan még nem készül feladni az önálló, az amerikaival versenyt futó külgazdasági stratégia lehetőségeit a „harmadik világ” irányában. 2. A fejlődő országok fellépése az „új világgazdasági rend” érdekében A fejlődő világ országai a hetvenes évek elejére elérkezettnek látták az időt arra, hogy követeléseikkel erőteljesebben lépjenek fel, mégpedig alapvetően azon meggondolások alapján, hogy a fejlett tőkésországok nyersanyag- és fűtőanyag-ellátásának súlypontja áttolódott a „harmadik világ” országaira. Itt található a nem szocialista világgazdasági szektor ásványkincseinek túlnyomó része. Arra számítottak, hogy ez olyan monopolhelyzetet teremt számukra, amelynek segítségével, a monopolkapitalista gazdaság játékszabályain keresztül, jelentős anyagi erőforrásokhoz juthatnak. A nagyarányú terv tehát a fejlődő országcsoport részéről mindenekelőtt nyersanyagbirtoklási monopóliumok érvényre juttatására alapozódik és arra, hogy e monopóliumot reális gazdasági hatalomként szegeznék szembe a fejlett tőkés világ műveltségi-ipari monopóliumával. E kísérletek közül az olajexportáló országoké látványos kezdeti sikerrel járt, az olajárak jelentős növekedését eredményezte. Az olajexportáló országokban jelentős valutamennyiség halmozódott fel. Ezzel a kezdeti sikerrel magyarázható részben az is, hogy a világfórumokon való egységes fellépés főleg a meglevő tőkés kereskedelmi és pénzügyi mechanizmusok és intézmények reformja területére korlátozódik. 17
