Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Horváth Miklós: A nemzetközi enyhülés néhány kérdése
ban, a2 átrendeződésben a katonai eszköz alkalmazása szükségképpen háttérbe szorul. Mégis van bizonyos átrendeződés, és ez kikezdi a tőkés világ nemzetközi katonai szövetségi rendszerét, még akkor is, ha az USA és a többi fejlett tőkés ország között kölcsönös engedményekre kerül sor. Tényként kell számolni azzal is, hogy egy sor középhatalom katonai ereje egyre inkább erősödik. Több már most is létre tudna hozni nukleáris fegyvert. Az erőviszonyok eltolódása a katonai rendszereken belül és kívül is állandó forrása a konfliktusoknak. A katonai enyhülésben a szocialista és a tőkés világrendszernek közös érdeke nemcsak a nukleáris katasztrófa elkerülése, a két világrendszer közötti közvetlen katonai konfrontáció megakadályozása, hanem a kevésbé ellenőrizhető folyamatok, katonai lépések, például a tőkés világ kisebb államai közti katonai összeütközéseknek a megakadályozása is. A szocialista közösség józan magatartása a tőkés országok közötti konfliktusok esetén meghatározó szerepet tölthet be a béke megőrzésében. Az egész emberiséget érintő ökológiai feladatok megoldásában a két világrendszer államai közt az érdekazonosság dominál, ezért ezen az alapon hosszú távú együttműködés jöhet létre. Ez fontos szerepet játszhat a két világrendszer államai közötti bizalom megszilárdulásában, végső soron az enyhülés kiszélesítésében. 2. Az enyhülés fő tényezői A nemzetközi enyhülés folyamata a szocialista közösség országainak állhatatos kezdeményezései nyomán indult meg, s az enyhülés elért színvonala e közösség és a tőkés világban meglevő reálpolitikai erők törekvéseinek együttes eredménye. Az enyhülési politika alapja és érvényre juttatásának fő feltétele a szocialista világrendszer fejlettsége, vonzó jellege és politikai, gazdasági és elvi összeforrottsága, társadalmi viszonyainak szilárdsága; e tényezők további fejlődése, valamint a szocialista közösség országainak, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak az egysége. A szocialista országokban felszámolták a személyi kultuszt és annak negatív következményeit, s ez gyorsította a szocializmus fejlődését, elősegítette a belső és a nemzetközi viszonyok reálisabb értékelését. Meggyorsult a gazdasági fejlődés. Az európai szocialista országokban az intenzív fejlesztés feladatai kerültek előtérbe. A KGST- országokban fejlődött a világon leggyorsabban az ipari termelés. Huszonöt év alatt nemzeti jövedelmük nyolcszorosára, ipari termelésük volumene több mint tizenkétszeresére nőtt.9 „A szocialista közösség országainak ipari termelése 1975-ben több mint kétszer annyi volt, mint a közös piaci országoké.”10 Megszilárdult az államhatalom és szélesedett a szocialista demokrácia. Növekedett a társadalmi szervek, mindenekelőtt a szakszervezetek szerepe. Erősödött a munkás- osztály és pártjának vezető szerepe. Az életkörülményekben végbement pozitív változások, a szociális biztonság erősítették a szocialista országok belső szilárdságát. A szocialista közösség országai között megindult a gazdasági integráció folyamata. A társadalom és gazdaság fejlesztésében egyre szélesebb körű kooperáció bontakozott 23
