Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Karczag Gábor: Az SZKP XXV. kongresszusa a nemzetközi helyzetről
a vezető amerikai politikusok a sokszor szabadjára engedett emóciók helyett az ésszerűség szavára hallgattak volna, ahogyan ezt például G. Arbatov akadémikus leszögezte.19 Az amerikai személyiségek előszeretettel hivatkoznak arra, hogy az enyhülés folytatásához szükséges a Szovjetunió szándékainak és politikájának biztos ismerete. Az SZKP XXV. kongresszusa most az egész emberiség számára nyújtott ismét bizonyságot a szovjet politikai vonalról és szándékokról, megvalósításának módjairól és feltételeiről. A Szovjetunió a maga részéről ugyancsak joggal vár el bizonyosságot az amerikai politikai szándékokat és módszereket illetően, az egyenlő biztonság elvének megfelelően, hiszen az enyhülést és a békés egymás mellett élést egyoldalú erőfeszítésekkel nem lehet biztosítani. Az enyhülés eredményei a szovjet—amerikai kapcsolatok mellett és jórészt ezeknek köszönhetően különösen Európában érezhetőek. Ez nem véletlen. Itt a legerősebbek a szocializmus pozíciói és az egyeztetett politika hatása. Másrészt, az európai biztonság és együttműködés megteremtésére irányuló erőfeszítések, ha nem is azonos súlyúak, mégis kölcsönösek voltak. Az enyhülési politika átütő sikere, hogy „kidolgozták az államközi kapcsolatok elveinek olyan összefoglalását, amely betűjében és szellemében egyaránt megfelel a békés egymás mellett élés követelményeinek”20. A helsinki Záróokmány ajánlásainak teljesítése kedvezőbbé teszi a szocialista építés, a társadalmi haladás feltételeit, de nyilvánvalóan nem kedvezőtlen a tőkés országoknak sem. A jelenlegi erőviszonyokat fejezi ki. A szocialista országok alapvetőnek tartják a Záróokmány végrehajtását, ugyanakkor látják, hogy pusztán ez — ha a tőkés országok nem is tanúsítanak ellenállást — nem teszi visszafordíthatatlanná az enyhülést. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az enyhülésellenes erők megfékezése és a feszültségi gócok felszámolása, valamint magának az európai kollektív biztonsági rendszernek a megteremtése. Ezt nagymértékben elősegítené azoknak a javaslatoknak az elfogadása és megvalósítása, amelyeket L. Brezsnyev tett a LEMP VII. kongresszusán a közlekedésben, a környezetvédelemben és az energiagazdálkodásban történő összeurópai együttműködésre. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az összeurópai értekezlet után a tőkés országokban a hidegháborús kampányokra emlékeztető, rendkívül éles propagandahadjárat kezdődött a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió ellen. Ezzel egyidő- ben kételyeket igyekeznek ébreszteni a szocialista országok enyhülési politikájának őszintesége iránt, arra hivatkozva, hogy az ideológiában nem fogadják el a békés egymás mellett élést és az ideológiai harc éleződéséről beszélnek. A szocialista országok álláspontja ebben a kérdésben is világos. Kitartanak véleményük mellett, hogy az ideológiai harcot nem lehet megszüntetni, mert a két ellentétes társadalmi osztály és rendszer objektív létéből adódik, ugyanakkor a gyakorlatban bizonyítják, hogy az ideológiai harc összeegyeztethető az enyhüléssel, amennyiben a békés egymás mellett élés elveit, a Záróokmányban lefektetett alapelveket mindkét fél tiszteletben tartja. Ha a tőkés országok tartják magukat a helsinki dokumentum alapelveihez, és elismerik, hogy szuverén államok állnak szemben szuverén államokkal, le kell mondaniuk a diver- zióról, a fellazításról, a belügyekbe való beavatkozásról, és ekkor az ideológiai harc való14
