Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Karczag Gábor: Az SZKP XXV. kongresszusa a nemzetközi helyzetről
a tőkés hatalmak — a nyersanyagforrások hiánya és az energiaválság közepette — ismét gondolkodás nélkül hozzáfognának a világ felosztásához. Ha nem volna Szovjetunió, el sem lehetne képzelni a függetlenségnek azt a mértékét, amellyel ma a kis országok rendelkeznek, sem azt, hogy a népek sikerrel küzdenek a természeti kincseik visszavételéért saját ellenőrzésük alá . .. Mindenütt, ahol vannak hálás szivek, ahol él az igazságérzet és a józan ész, emlékezni fognak erre.” Saját problémáik megoldását késleltetik, s ezzel népük és a történelem előtt nagy felelősséget vállalnak magukra azok, akik — például egyes jelenlegi egyiptomi vezetők — megfeledkeznek erről az igazságról és szembefordulnak a Szovjetunióval, amely a leghatározottabban támogatja a fejlődő országok belső fejlődését és nemzetközi problémáik megoldását. A szovjet—egyiptomi barátsági és együttműködési egyezmény felmondása olyan lépés, amelyet a történelem nem igazolhat; a szovjetellenes politika zsákutcába, kudarchoz vezet, s késlelteti a közel-keleti konfliktus megoldását. Az 1967 óta lezajlott események is bizonyítják, hogy a Szovjetunió nélkül vagy ellenére nem lehet elérni a konfliktus tartós politikai rendezését. Az SZKP kongresszusa leszögezte, hogy a Szovjetunió fejleszti kapcsolatait az arab államokkal és a Palesztin Felszabadítási Szervezettel; támogatja az imperialista-cionista agresszió elleni igazságos harcot: a genfi értekezlet társelnökeként kész közreműködni a konfliktus végleges rendezésében, valamennyi érintett állam biztonságának garantálásában, amelyben az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország is szerepet vállalhat. A rendezéssel szoros kapcsolatban és azzal egyidőben — nehogy az agresszornak nyújtson előnyt — a térségben megoldható a fegyverkezési hajsza megszüntetése is. Az angolai események is példázzák az SZKP XXV. kongresszusánakazta megállapítását, hogy a felszabadult országok a jelenlegi nemzetközi erőviszonyok között teljes mértékben képesek sikeresen szembeszállni az imperializmussal. Egyben azt is bizonyítják, hogy a szocialista országok enyhülési politikájával teljes összhangban áll az agresszió elleni segítségnyújtás. Az imperialista országok kész helyzet elé akarták állítani az MPLA-t és szövetségeseit, a szocialista országokat. A függetlenség kikiáltásának időpontjára a fajüldöző dél-afrikai rendszer segítségével külföldi intervenciót indítottak az ország ellen. A Szovjetunió, Kuba és a szocialista közösség országai a törvényes angolai kormány kérésére internacionalista segítséget nyújtottak az intervencióval szemben. Flatározottan visszaverték az e segítségnyújtással kapcsolatos imperialista manővereket és támadásokat is. A szocialista és a fejlődő országok kapcsolatainak jelenlegi helyzetét a kongresszus úgy jellemezte, hogy e kapcsolatok a fő törekvések azonossága alapján fejlődnek. A jövő azoké az erőké, amelyek az SZKP kongresszusán is hallatták szavukat, ahol minden eddiginél nagyobb számban vettek részt a szocializmusért, a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségéért harcoló erők képviselői. A Szovjetunió és a tőkés államok kapcsolatait illetően az SZKP XXV. kongresszusa félreérthetetlenül leszögezte, hogy azok legfontosabb célja a békés egymás mellett élés megszilárdítása, az új világháború veszélyének kiküszöbölése. A tőkés államok irányában követett, komoly erőfeszítéseket, elvi tisztánlátást és türelmet követelő politika io
