Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Karczag Gábor: Az SZKP XXV. kongresszusa a nemzetközi helyzetről
gokban mélyreható, döntően haladó irányú társadalmi, politikai és gazdasági változások mentek végbe. Számos országban kifejlődtek és elkülönültek az osztályerők, amelyek élesedő osztályharcot vívnak egymással a társadalmi fejlődésért és e fejlődés irányának megválasztásáért. A fejlődő országok erősen differenciálódnak nemzetközi tevékenységük iránya és a belső társadalmi fejlődésük jellege szempontjából. A tőkés, a nem-kapitalista vagy a különböző árnyalatú haladó utak mellett a szocializmus hatása alatt számos ország szocialista célokat is kitűzött maga elé. Az SZKP és más testvérpártok kongresz- szusai saját tapasztalataik összegezésével és állásfoglalásaikkal is segítséget nyújthatnak ezeknek az országoknak abban, hogy a szocializmushoz vezető helyes utat választhassák és következetesen haladhassanak rajta. A nemzetközi imperializmus, a neokolonialista erők, a belső és a külső reakció fokozódó nyomást gyakorolnak a fejlődő országokra, különösen azokra, amelyek szocialista jellegű célokat hirdettek meg. Az SZKP XXV. kongresszusa nem hagyott kétséget afelől, hogy a Szovjetunió elvileg és gyakorlatilag támogatja ezeknek az országoknak az imperialistaellenes harcát, politikai szövetségre törekszik velük. Tiszteletben tartja minden nép jogát, hogy maga választhassa meg fejlődési útját. Ugyanakkor érthető, hogy a Szovjetunió kapcsolatai elsősorban azokkal az országokkal mélyülnek el, amelyek a szocialista közösséggel összhangban ítélik meg a világpolitikai kérdéseket, a következetes antiimperialista harc és a társadalmi haladás útjára léptek. Az SZKP XXV. kongresszusa az újonnan felszabadult és a fejlődő országok helyzetét és fejlődését azzal jellemezte, hogy ezek az országok jelentősen megerősödtek, s többségük növekvő energiával védelmezi politikai és gazdasági jogait az imperializmussal szemben. A jelenlegi nemzetközi erőviszonyok között „teljes mértékben képesek szembeszegülni az imperialista diktátummal”, hozzájárulásuk ,,a népek békéjéért és biztonságáért vívott közös küzdelemhez már ma is jelentékeny, s ennek a jövőben még nagyobb súlya lehet" .u E lehetőségek megvalósításához elkerülhetetlenül szükséges a belső társadalmi haladás és a következetes imperialistaellenes politika. Az újonnan felszabadult országok a latin-amerikai országokkal együtt ma már többséget alkotnak az ENSZ-ben, s ezt a fegyvert — különösen ha a szocialista országok támogatását is elnyerik — sikerrel alkalmazzák az imperializmus ellen. Az „olajfegyver” bevetése és az „új gazdasági világrend” követelése megnövekedett erejüket érezteti. A tőkés világ különféle segélyezési programokkal látszólag elébe megy a fejlődő országok gazdasági követeléseinek. A történelmi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a fejlődő országok sokszorosan — a társadalmi haladás elmaradásának árán — fizetnek a tőkés „segítségért”, még ha az pillanatnyilag gazdaságilag esetleg kedvezőnek tűnik is. A tőkés országok az „új gazdasági világrendet” sajátosan értelmezik, azt az egységes tőkés világgazdaság helyreállítására, a világ gazdasági kincseinek neokolonialista újrafelosztására próbálják felhasználni. Néhány fejlődő ország is sajátosan értelmezi ezt a célkitűzést, amikor egyenlőségjelet tesz a szocialista és a tőkés országok történelmi felelőssége és mai kötelezettségei közé. Ezzel kapcsolatban nagyon időszerű Fidel Castrónak az SZKP XXV. kongresszusán elhangzott megállapítása: „Ha nem volna Szovjetunió, 9
