Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - TESTVÉRLAPJAINKBÓL

ségesnek, hogy az SPD —FDP külpolitikai programjával szemben kidolgozza a maga új alternatíváját. A keresztényuniósok csak 1972 második felétől kezdtek hozzá egy olyan külpolitika modelljének megformálásához, amely a régi koncepcióknál jobban tekintetbe veszi a mai viszonyokat. Az új koncepció még nem kristályosodott ki teljesen, a stratégiai célok és az európai biztonsággal kapcsolatos politika alapelvei azonban világosak — és meglehetősen régiek. A CDU—CSU-n belüli nézeteltérések főként a célok megvalósításának módszereit érintik.

A keresztényunionista külpolitika alapelvei és fő céljai a következők:

1. a NATO — és különösen európai szárnyának — megerősítése; az NSZK részvétele a NATO politikai és katonai doktrínáinak alakításában az NSZK biztonságának előfeltétele. A nyugatnémet politika csakis a NATO-ban és a NATO által érvényesíthető;

2. Nyugat-Európa tényleges és mielőbbi politikai egyesítése;

3. a „német kérdés” nyitva tartása, „Németország” megosztottságának leküzdése. „Az európai békés rend” keretében érvényesíteni kell „a németek önrendelkezéshez való jogát”. Az európai status quo megváltoztatása és a német állami egység helyreállítása tehát továbbra is elsőrendű cél;

4. az enyhülési politika a német kérdéssel kapcsolatos politika függvénye legyen, a biztonsági politika szolgálja az újraegyesítést. Az enyhülési politika

— legyen „kiegyensúlyozott”, azaz a kelet—nyugati viszony normalizálásáért cserében a szocialista országok és különösen a Szovjetunió járuljon hozzá „a német kérdés rendezéséhez”;

— terjedjen ki Nyugat-Berlinre, azaz a nagyhatalmak szentesítsék, hogy a városrész „az NSZK-hoz tartozik”;

— garantálja az NSZK nyugati kapcsolatainak prioritását; ki kell zárni a nyugatnémet semlegesség lehetőségét;

5. az enyhülési politika keretében garantálni kell a nyugati „szabadságszerető rendszerek” fennmaradását, és kívánatos

visszaállítani ezeket a rendszereket a népi demokratikus országokban is. Az enyhülési politika tehát legyen offenzív, gyakoroljon állandó nyomást az ellenfélre.

Az európai biztonsági és együttműködési konferenciával, illetve a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokkal kapcsolatos CDU — CSU-álláspont ennek megfelelően a következő :

1. az európai biztonsági konferencia nem vezethet az európai status quo elismeréséhez. A dokumentumok nem lehetnek béke- szerződés jellegűek. Hangsúlyozni kell bennük:

— a határok békés úton való megváltoztatásának elvét,

— a németek önrendelkezéshez való jogát,

— a „német probléma” megoldatlanságát,

— a négy nagyhatalom jogait és kötelezettségeit Németországgal mint egésszel kapcsolatban;

2. a „harmadik kosárba” tartozó kérdéseket kell a középpontba helyezni. Az „emberek, eszmék, információ szabad áramlása” elősegíti az újraegyesítést, mivel ideológiai és propagandahatása bomlasztja a szocialista országokat és lehetővé teszi, hogy az NSZK beavatkozzék más országok belügyeibe;

3. a konferencia nem hátráltathatja a nyugat-európai integrációt, ezért a CDU — CSU ellenzi a konferencia intézményesítését;

4. Bécsben a szocialista országok nagyobb arányú csapatcsökkentést vállaljanak. A CDU—CSU nem hajlandó támogatni az európai kormányközi tárgyalások eredményeit, amennyiben nem felelnek meg ezeknek az elveknek.

CS. E.

SPRAWY MIEDZYNARODOWE 1975. 12. sz.

M. RUCINSKI—A. WIECZORKIEWICZ:

Lengyelország bosszú távú gazdasági megállapodásai a kapitalista országokkal

A nemzetközi enyhülés elősegíti a Kelet és a Nyugat közötti hosszú távú gazdasági

141