Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - TESTVÉRLAPJAINKBÓL
-együttműködést, amelynek alapkövetelménye a gazdasági kapcsolatok új struktúráinak céltudatos fejlesztése. A nemzetközi gazdasági viszonyok változásával csökken a hagyományos árucsere jelentősége, nő a kooperációé és a specializációé. Ennek megfelelően fejlődneka kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok szervezeti formái is. A hetvenes évek eleje óta meghonosodtak az új típusú, hosszú távú gazdasági, ipari, műszaki-tudományos egyezmények a szocialista és a tőkésországok között; az elsőt a Szovjetunió és Franciaország kötötte. A legutóbbi években Lengyelország több mint egytucat fejlett tőkésországgal (Franciaország, Nagy- Britannia, Olaszország, NSZK, Benelux- államok, Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia, Ausztria) kötött ilyen hosszú távú, általában 10 évre szóló megállapodást. E megállapodások komplexitása minőségileg új jelenség. Nem az árucserét és a vele összefüggő olyan kereskedelempolitikai tényezőket szabályozzák, mint a vámok, a korlátozások, a forgalom volumene stb. Az EGK-országok vonatkozásában ezek a kérdések amúgy is a közös kereskedelempolitika hatókörébe tartoznak. Céljuk főleg kedvező feltételeket biztosítani ahhoz, hogy a partner országok kihasználják az olyan szervesebb kapcsolatok lehetőségeit, mint az ipari kooperáció, a specializációs műszaki, tudományos, beruházási együttműködés. Ezek hatékonyabban felelnek meg a kölcsönös szükségleteknek, végső soron meghatározzák a kereskedelmi szállításokat is, a forgalom eddigi hagyományos, szűk árustruktúráját átalakítják sokkal szélesebb és diverzifikáltabb termékáramlásokká. A megállapodások mindamellett fontos kereskedelempolitikai elveket is tartalmaznak, utalnak a két fél GATT-tagságából eredő kötelezettségekre stb. Az EGK-országok esetében nem egyszerűen helyettesítik az 1974 végén lejárt korábbi egyezményeket, hanem folytatásai a közös piaci országokkal kialakított szerződéses viszonynak, azt új tartalommal és együttműködési mechanizmusokkal egészítik ki, melyeknek célja, hogy „kölcsönösen előnyösen befolyásolják a partner országok gazdasági struktúrája kisebb vagy nagyobb szektorainak alkalmazkodását”. A tízéves szerződések nem oldják meg a szocialista országokkal szembeni megkülönböztetések kérdését (a Nyugat továbbra is diszkriminatív módon értelmezi a legnagyobb kedvezmény elvét), de remélhető, hogy az együttműködésből fakadó kölcsönös előnyök idejétmúlttá teszik a diszkriminációt. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia határozatai megrövidítik a kelet—nyugati gazdasági együttműködés teljes normalizálásához vezető utat. A szélesen értelmezett gazdasági együttműködés fő alanyai maguk a vállalatok és a két fél ipari-kereskedelmi szervezetei. A kormányok szerepére vonatkozó előírások — a felek gazdaságirányítási mechanizmusainak különbözősége miatt —- csupán általában deklarálják, hogy mindkét fél támogatja és elősegíti az együttműködés kedvező feltételeinek megteremtését, „a legliberálisabb szellemben, összhangban nemzetközi kötelezettségeikkel és a megállapodás céljaival”. A nyugati kormányok a konkrétabb kötelezettségvállalást — amire szükség lenne — gyakran azzal kerülik meg, hogy nincs felhatalmazásuk beavatkozni a gazdasági élet bizonyos területeibe. Pedig az eszközök, amelyekkel a nyugati kormányok rendelkeznek és amelyeket a törvényhozásukkal való konfliktus nélkül felhasználhatnának a kelet-nyugati gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében, sokkal szélesebb körűek, mint amennyire azt a nyugati kormány- képviselők hajlandók elismerni. Alkalmazásukat országaik befolyásos ipari és kereskedelmi körei egyre határozottabban követelik. Különös érdeklődést mutatnak a tízéves egyezmények azon előírásai iránt, melyek a fejlesztés tervezésével és programozásával foglalkozó intézmények kölcsönös közeledését irányozzák elő. Ez különösen hasznos a programkészítés számára, és megkönnyíti az együttműködést a vállalatok és a gazdasági szervezetek szintjén. A tízéves megállapodások keretjellegű- ek, az általános direktívák konkretizálásában kulcsszerepet játszanak a vegyes bizottságok. Rendszeresen áttekintik az együttműködés fejlődését, kijelölik a tennivalókat, javaslatokat tesznek a kormányszerveknek, albizottságokat és munkacsoportokat hoznak létre, az információcsere fórumai. Feladatuk bonyolultabb és felelősségteljesebb, mint korábban, a siker nagymértékben függ munkájuk szervezettségétől és dinamizmusától. Visszahúzó erő a nyugati cégek és gazdasági szervezetek közti gyakori érdekellentét, az a felfogás, hogy a vegyes bizottság szerepe formális, lengyel részről pedig az, ha a bizottságokat csupán az elért haladás regisztrálása fórumának tekintik. A munkamódszc142
