Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - INTÉZETI ÉLET - Tudományos konferencia a nemzetközi enyhülés és a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésénék kilátásairól

A mai tőkés világban a termelés és a piac példátlanul monopolizálódott. Egyes gazdasági erőközpontok monopolisztikus árakat alakítanak ki, és képesek azokat hosszú időn át fenntartani. Ez az egyik oka a világméretű inflációnak. A termelés túlhajszolt, a kereslet az infláció miatt korlátozott. Ez váltja ki a túltermelési válság tüneteit. Ugyanakkor a termelői szférában rendkívüli mértékben pazarolják a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló energiát és nyersanyagokat. Ezen a területen a hiánygazdálkodás jelei mutatkoznak. A válság csíráit az 1970-es években kibontakozott fellendülés érlelte. Az olajválság világméretű sokkhatása egyszerre hozta felszínre a felgyülemlett ellentmondásokat.

A jelenlegi világgazdasági válság alapvető jellemzője, hogy szindromatikus, vagyis a legkülönbözőbb eredetű egyensúlyzavarok egyszerre és egymással összefüggésben jelentkeznek.

A tőkés gazdaságpolitika egy-egy válságjelenséggel kapcsolatban képes ellenintézkedésekre: a részleges beavatkozás azonban súlyosbítja a többi egyensúlyzavart. így például a munkanélküliség elleni intézkedések gyorsítják az inflációt, az infláció elleni intézkedések pedig a munkanélküliség növekedéséhez vezetnek. A kapitalista társadalomban nincsen általános ellenszer a válság gyors leküzdésére. A stratégiai elgondolások, amelyeket a tőkés világban kidolgoztak, általában a lassú, fokozatos kibontakozás perspektívájával számolnak. A válság tehát elhúzódik, bár mélysége, kihatásai nem maradnak feltétlenül a jelenlegi szinten. A jelek szerint az elkövetkező években a tőkés világ vezető hatalmainak fejlődése lelassul, a belső és az egyes régiók közötti egyensúly rendkívül ingatag lesz.

Az, hogy a válságból való kivezető út keresése során a tőkés világban milyen politikai és gazdaságpolitikai törekvések érvényesülnek majd, illetve hogy miképpen alakul e törekvések egymáshoz viszonyított súlya, nagymértékben hat az enyhülés folyamatára. Az alábbi tendenciákkal minden bizonnyal számolni kell:

— a fogyasztói társadalom túlzásainak lefaragása ürügyén támadást indítanak a nyugati országok lakosságának életszínvonala ellen. Amennyiben ez a tendencia kerekedne felül, a társadalmi ellentétek kiéleződése várható;

— a különböző tőkés hatalmi csoportosulások mindent meg fognak tenni, hogy az egyensúlyzavarok terheit egymásra hárítsák. Ennek következtében kiéleződhetnek a fejlett tőkésországok közötti gazdasági és politikai ellentétek;

— a törekvések másik iránya a fejlődő világhoz fűződő viszonynak, a nemzetközi munkamegosztásnak és a világgazdaság egész mechanizmusának átalakítása. A fejlett világ megpróbálja fokozottan kihasználni műszaki-technológiai síkon élvezett előnyét annak érdekében, hogy a fejlődő világ gazdasági előrehaladását saját érdekei szerint szabályozza, és ellensúlyozza a nyersanyagtermelő fejlődő országok piacmonopolizálási törekvéseit;

— nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy egyes tőkés erőközpontok — különösen reakciós, jobboldali hatalmi fordulatok esetén — ismét a nemzetközi politikai helyzet kiéleződésében keresnek kiutat.

Egyelőre az a legvalószínűbb, hogy a kiútkeresés fő iránya a tőkés kizsákmányolás korszerű formáinak az egész nem szocialista világgazdaságra való kiterjesztése lesz. Ehhez az szükséges, hogy a fejlett tőkésországok hatalmas anyagi eszközöket bocsássanak a fejlődő országok rendelkezésére. Ezek a befektetések csak igen hosszú távon térülhetnek meg, és csak akkor, ha a világgazdasági mechanizmusokat az imperialista erőközpontok ellenőrzik.