Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - INTÉZETI ÉLET - Tudományos konferencia a nemzetközi enyhülés és a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésénék kilátásairól
A fejlődő világ és a% enyhülés. A% „új nemzetközi gazdasági rend” Az utóbbi években meggyorsult a fejlődő világ országainak differenciálódása. Egyes fejlődő országok előtt lehetőség nyílt arra, hogy gyors ütemben növeljék egy főre jutó nemzeti jövedelmüket. Világpiaci bevételeik lehetővé teszik termelőerőik fejlesztését. Ez egyik-másik ország számára a „fejlettek klubjába” való belépés lehetőségét is jelenti. Mások valószínűleg hosszabb távon sem emelkedhetnek magasabb szintre, mint amelyen napjainkban a kevésbé fejlett mediterrán országok állnak. A fejlődő világ lakosságának többségét magában foglaló országok (különösen a legszegényebbek) lemaradása azonban fokozódni fog, itt az emberi lét alapvető feltételeinek biztosítása is gondot okoz majd. A gazdasági feltételek és érdekek differenciálódása ellenére azonban megmaradt törekvésük a világpolitikai együttműködésre. A fejlett tőkésországok monopolhelyzete elleni fellépésüket egyrészt megnőtt anyagi és politikai lehetőségeik, másrészt gazdasági kényszerhelyzetük indokolja. Offenzívájuk, amelyet a legutóbbi két évben a legkülönbözőbb nemzetközi fórumokon bontakoztattak ki, egyelőre arra irányul, hogy a világgazdasági mechanizmusok és intézményrendszer reformjával minél jelentősebb anyagi eszközöket szerezzenek a fejlett világból saját fejlesztési céljaikra. Mindamellett nincs átfogó fejlesztési stratégiájuk, vagyis nincs biztosíték arra, hogy a megszerzett anyagi eszközöket hatékonyan használják fel. Ez erősen gyengíti pozíciójukat az imperialista világgal szemben, amely jelenleg csaknem minden ütőkártyával rendelkezik, még a fejlődő országok által termelt energia- hordozók és alapanyagok forgalmazásának és feldolgozásának java részét is kezében tartja. (Egyes becslések szerint az olajválságból a nemzetközi olajmonopóliumok sokkal többet nyertek, mint a kitermelő országok.) A fejlett tőkésországok, mindenekelőtt az USA, a multinacionális vállalatokon keresztül ellenőrizheti a fejlődő országok iparosításának kulcsterületeit. A vezető tőkés hatalmak kezében van a nem szocialista világ- gazdaság csaknem teljes kereskedelmi és bankhálózata, kutatási kapacitása, még a világ exportálható élelmiszer-tartalékainak túlnyomó része is. Ügy tűnik, hogy jelenleg a fejlődő világ két alapvető problémáját, az élelmezési és a foglalkoztatási válságot nem tudja megoldani az imperialista erőközpontok tőkéje nélkül. Előre látható, hogy az új gazdasági renddel kapcsolatos törekvések, amelyek szinte kizárólag a tőkés világgazdasági mechanizmusok megreformálására irányulnak és alig veszik figyelembe a fejlődő világon belüli társadalmi haladás szempontjait, könnyen egy újabb típusú neokolonialista rendszert eredményezhetnek. Mind a Közös Piac, mind az Egyesült Államok kész stratégiai koncepciókkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan lehet felhasználni a fejlődő országok új gazdasági renddel kapcsolatos törekvéseit arra, hogy megszilárdítsák pozícióikat a fejlődő világban és a társadalmi-gazdasági válságot ebben az irányban vezessék le. Az elkövetkező években komoly, világméretű küzdelem fog kibontakozni akörül, hogy milyen legyen a világgazdaság új rendje — világméretű antiimperialista egységfront, vagy az egész nem szocialista világra kiterjedő neokolonialista rendszer. Az enyhülés folyamatát nagymértékben befolyásolja majd ennek a harcnak a kimenetele. Ügy tűnik, a fejlett tőkésországok érdekeltsége a kelet—nyugati kereskedelemben nem növekszik az enyhüléssel párhuzamosan. A tőkés világ még mindig nem „fedezte fel” a szocialista országokkal való együttműködésben rejlő további lehetőségeket, illetve jobban tart a gazdasági függéstől a szocialista nyersanyag- és energiaszállítások vonatkozásában, valamint a szocialista közösség országainak gazdasági megerősödésétől, mintsem hogy teljes mértékben kihasználná a kooperáció előnyeit. Egyes tőkés csoportok bírálják azt a gyakorlatot, hogy a tőkésállamok pénzügyileg támogatják a kelet— nyugati kereskedelmet, mivel ez fokozza az inflációt és mert alábecsülik a szocialista országok export- és exportkapacitás-fejlesztési képességét. A fenti tényezők miatt,
