Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - INTÉZETI ÉLET - Tudományos konferencia a nemzetközi enyhülés és a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésénék kilátásairól

szerek erősítése, érdekeinek védelme. Ennek alapján kapcsolatuk a jövőben jelentősen fejlődhet, de biztos, hogy ez nem vezethet szövetségi viszonyhoz.

A bilaterális kapcsolatok alakulásának mennyiségi és minőségi oldalaira jelentős befolyást gyakorol majd az általuk képviselt szövetségi rendszerek állapota (komplex módon értelmezve), a kapcsolatokat támogató, illetve elutasító tényezők ereje (jelenleg például Nyugat-Európa meglehetősen negatív magatartást tanúsít a szovjet—amerikai kapcsolatok javítása iránt, és ez nyilván hat az amerikai vezetésre).

Ugyanilyen hatásuk lehet átfogóbb jelentőségű tényezőknek is a következő évtizedben. Bizonyára bővülnek az együttműködés lehetőségei olyan területeken, mint a környezetvédelem, az űrkutatás és általában a tudományos együttműködés. Más területeken viszont (például a leszerelés) a külső tényezők negatív hatása növekedhet, így például az atomfegyverek esetleges elterjedése hátráltatná a róluk kötendő hatékony nemzetközi megállapodás létrejöttét. A két világhatalom globális elkötelezettsége, illetőleg az ebből fakadó követelmények kielégítése a szovjet—amerikai kapcsolatok jövője szempontjából kulcsfontosságú.

III. A nemzetközi enyhülés katonapolitikai aspektusa

A katonai enyhülés problémája

A két világrendszer erőegyensúlyának kialakulása, a nukleáris fegyverek minőségi és mennyiségi növekedése az imperialista országok vezetői számára is meggyőzően bizonyították a hidegháború folytatásának értelmetlenségét. A két világrendszer harcában a gazdasági, politikai és ideológiai tényezők kerültek előtérbe. A vitás kérdések katonai megoldása ellen az alábbi tényezők hatnak:

— a Szovjetunió és a szocialista országok törekvései a békés egymás mellett élés megvalósítására;

— a szocialista országok ereje;

— a tőkésországokban levő haladó erők harca;

— a gyarmati világ felbomlása és a „harmadik világ” politikájának azon vonásai, melyek hozzájárulnak az enyhüléshez.

A politikai és katonai enyhülés dialektikus folyamat, amely visszaesésekkel ugyan, de előrehalad, és amelyben a katonai és a politikai tényező együttesen vagy egymástól elkülönülve, de mindenképpen kölcsönhatásban jelentkezik. A katonai és a politikai enyhülés elkülönülése — amely napjainkban a katonai enyhülés ütemének lassúságában jelentkezik — a következő okok miatt következik be:

— az Egyesült Államok és a fejlett tőkésországok politikai vezetésében jelentős azoknak az erőknek a súlya, amelyek közvetlenül a fegyverkezésben érdekelt tőkés csoportok törekvéseit képviselik. Ezt bizonyítja, hogy a fegyverkezés 1971 —1975 között ugyanolyan ütemben növekedett, mint 1949 és 1953 között. Ezek a csoportok a katonai erőt politikai fenyegetésre és elvesztett pozícióik visszaszerzésére akarják felhasználni;

— a katonai enyhülés folyamatát akadályozzák azok a fejlődő országok is, amelyek a világgazdaság válságjelenségeit, az olajárak emelkedését, a konjunktúra visszaesését kihasználva gyors ütemű fegyverkezésbe kezdtek és ez új válsággócok kialakulásához vezethet;

— a katonai enyhülés megvalósításának elengedhetetlen feltétele a kölcsönös bizalom, amely a hidegháború évtizedei után igen lassan alakul ki. A katonai erő az államok biztonságának alapvető tényezője. A politikai enyhülés, a sokoldalú együttműködés kialakítása a különböző társadalmi rendszerű országok között tehát hozzájárul a kölcsönös bizalom kialakításához és ezzel a katonai enyhüléshez;

”3