Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Joó Rudolf: Az EGK és a társult fejlődő országok
mények adására; a 46 afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni ország nem köteles viszont- preferenciákat adni. Ez a változás — melyet hosszú ideig élesen ellenzett néhány nyugateurópai ország — gyakorlatilag megszünteti a társulás eddigi szabadkereskedelmi övezet jellegét. Másik fontos különbség az elmúlt 10 éves társulási időszakkal szemben annak az exportbevételeket biztosító rendszernek a létrehozása, amely 1975—1980 között az ACP-országok kivitelének konjunkturális ingadozását és az abból származó veszteségeket hivatott kiküszöbölni. Az EGK—ACP tárgyalássorozat legnagyobb vitát kiváltó kérdése kétségtelenül a közös piaci segély összege volt. Az Európai Fejlesztési Alap összegét az elkövetkezendő 5 évre végül is 3,4 milliárd dollárban állapították meg, ami jócskán elmarad az ACP-államok által igényelt 8 milliárdtól, és az egy társult országra vetített összege elmarad a yaoundéi egyezmény hasonló mutatójától is. Az új egyezmény hangsúlyozza, hogy a jövőben az EGK-nak és a társult államoknak hatékonyabban kell elősegíteniük a nyugat-európai vállalatok letelepedését az ACP- országokban. A közös piaci kilencek és a 46 afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni ország között létrejött egyezmény mindenképpen új fejezetet nyit Nyugat-Európa és volt gyarmatai együttműködésében. Az EGK-országok — többségükben volt gyarmatosítók — az ACP-országokban kötött többoldalú egyezménytől hagyományos befolyási övezetük megőrzését várják, remélve ezzel más hatalmi tényezők (szocialista országok, Egyesült Államok, Japán) szerepének csökkenését vagy korlátozását. A nemzetközi viszonyokban bekövetkezett változások (a szocialista országok diplomáciai aktivizálódása, a „harmadik világ” politikai súlyának növekedése) arra késztették a közös piaci országokat, hogy egymás közti érdekellentéteiket félretéve, közös és hosszú távú politikát dolgozzanak ki a 46 fejlődő ország irányába; olyan multilaterális együttműködési rendszert ajánljanak az ACP-államoknak, amelyet azok, vitathatatlan gazdasági előnyeiért, nem utasítanak el, s melynek politikai és stratégiai következményei csak áttételesen és hosszú távon jelentkeznek. Az EGK—ACP társulás a következő 5 évben valószínűleg erősíteni fogja az eddig is meglehetősen zárt nyugat-európai—afrikai kapcsolatrendszert; további előnyökben részesíti az afrikai piacon a nyugat-európai cégeket, diszkriminálja a kívülállókat; az integráció szintjén pedig befolyásolhatja a fejlődő országok álláspontját mindazokban a kérdésekben (nemzetközi kereskedelem, pénzügy, fejlesztés), ahol már az EGK mint önálló tényező hallatja szavát. »5
