Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Joó Rudolf: Az EGK és a társult fejlődő országok

piaclehetőségeket remélt ettől; s az elkövetkezendő években gazdasága fokozottan kíván támaszkodni a 46 ország nyersanyagexportjára is.

Az ACP-országok (főleg Nigéria, Zaire, Gabon, Zambia) ásványkincs- és energiagazdagsága vonzólag hat valamennyi közös piaci országra. Ez a tényező — bár a múltban sem volt elhanyagolható — az 1975—1980-as társulási periódusban döntő motívummá lép elő. Ami Nyugat-Európa exportlehetőségeit illeti: az ACP-országok zömét kitevő afrikai államok jelenlegi népességnövekedése (2,8%) megfelel Dél-Azsia és Latin- Amerika népességnövekedésének. A különféle becslések azt mutatják, hogy az 1970- ben 344 millió lakosú Afrika 1985-re 530 millióssá növekszik, és századunk végére lakossága eléri a 818 milliót.

De Nyugat-Európa számára az ACP-országok társulása nemcsak a felsorolt (nagyrészt rövid távú) gazdasági előnyöket jelenti: fontos helye van a hosszú távú, EGK szintű stratégiában is. A közös piaci országok külkereskedelmi politikájának legátgon- doltabb, legkoncepciózusabb fejezete a földközi-tengeri politika. A mediterrán térség — az EGK-országok földrajzi helyzete és Észak-Afrika olajkincse miatt — Nyugat- Európa érdeklődésének homlokterébe került. Stabil, hosszú távú földközi-tengeri politika pedig — vallják Brüsszelben — elképzelhetetlen a „háttér”, a fekete-afrikai országok gazdasági és politikai megdolgozása, lekötelezése nélkül.

Ha Nyugat-Európa tervezett gazdasági, és később esetleg politikai uniója megvalósul, expanziójának „természetes” iránya Dél, mindenekelőtt a mediterrán térség és Fekete-Afrika lesz. Ez a terjeszkedési vágy nyugat-európai részről már eddig is számos ideológiai megfogalmazást nyert a „hagyományos történelmi kapcsolatoktól” a „nyelvi közösségen” át a „gazdasági komplementer jelleg” fogalmáig. A XIX. századi gyarmatosítók agyában született „Eurafrika” gondolat némileg modernizált formában újjászületett, és néhány támogatóra talált a nyugati orientációjú fekete afrikai elitben is.

Jóllehet a mind politikai, mind ideológiai téren harmadik tényezőként fellépő „Eurafrika” jelenleg nem több mint elképzelés — amelyről távolról sem egyezik meg a társult afrikai államok véleménye — az EGK—ACP társulás azonban, mint azt brüsszeli kezdeményezői is akarják, objektíve az „erurafrikai” eszme megvalósulásának irányába hathat.

Az EGK—ACP társulás tartalma, távlatai

Az 1975-ben életbe lépő EGK—ACP társulás a yaoundéihoz hasonlóan két fő rendelkezést tartalmaz:

1. A kereskedelmi együttműködésre,

2. a pénzügyi, műszaki kooperációra vonatkozóan.

A yaoundéi egyezménytől eltérően — mindenekelőtt a „brit” afrikai országok nyomására — az új 5 éves szerződés csak a közös piaci országokat kötelezi vámkedvez84