Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Joó Rudolf: Az EGK és a társult fejlődő országok
Az a készség, amellyel Franciaország — a legtöbb gyarmati területtel rendelkező közös piaci ország — ezt az „osztozkodást” fogadta, sőt több szempontból kezdeményezte, a nemzetközi viszonyokban bekövetkezett lényegi változásokat jelzi. A kolo- nializmus „klasszikus” formájában egyre kevésbé volt fenntartható; az afrikai önállósodási törekvések egyre világosabban jelentkeztek, s a gyarmatok fenntartására pénzügyileg is olyan terheket rótt az anyaországra, amelyeket Franciaország szívesen osztott meg például a gazdaságilag erős Nyugat-Németországgal. Az NSZK viszont — amely ekkor külkereskedelmének csak elenyésző részét bonyolította le a szóban forgó afrikai területekkel — tartózkodott a túlságos elkötelezettségtől; ragaszkodott ahhoz, hogy a társulási egyezményt csak meghatározott időre (5 évre) kössék — szemben a Római Szerződéssel —, s arra törekedett, hogy az afrikai területek infrastrukturális fejlesztésére létrehozott Európai Fejlesztési Alapot minél alacsonyabb összegben állapítsák meg. (1957—1962 között az EFA költségvetése 581 millió dollár volt.) A hatvanas évek elejére, az afrikai függetlenségi hullám lezajlása után az első „társulás” fenntartása jogilag és politikailag is lehetetlenné vált. Az 1957—1962-es lényegében ráerőszakolt, oktrojált társulásnak nemzetközi jogilag elfogadható, egyezményes formát kellett adni. Ez történt meg az első yaoundéi egyezményben, amelyet 1963 júliusában írtak alá Kamerun fővárosában a 6 EGK-ország és a 18 afrikai állam1 képviselői. Az 1968-ban lejárt első yaoundéi egyezményt követte — némi módosítással — az 1969 júliusában aláírt második yaoundéi egyezmény, amelyet szintén 5 évre: 1974. december 31-ig kötöttek. A yaoundéi egyezmények szabályozzák a két régió közötti kereskedelmi, pénzügyi és műszaki együttműködést. Leszögezik, hogy a társulás egyik fő célja szabadkereskedelmi zóna kialakítása a Közösség és a 18 afrikai társult ország (francia rövidítéssel: EAMA) között. Ennek eszköze: a vámok kölcsönös lebontása; a mennyiségi korlátozások és az importkvóták megszüntetése; valamint az egyenlő eljárás (non-discrimi- nation) valamennyi társult ország részéről valamennyi EGK-ország irányába. A közös piaci pénzügyi támogatást az első yaoundéi egyezmény 5 évre 730 millió dollárban, a második 1000 millió dollárban állapította meg. Egyben rögzítették a nyugat-európai műszaki segély lebonyolításának módozatát is. 2. A. Köfjs Piac és a „brit" afrikai országok: a% arushai egyezmény Többszörösen ismételt nyugatnémet és holland kezdeményezésre az EGK Tanácsa 1963-ban nyilatkozatot tett közzé, amelyben felszólítja az országokat, amelyeknek „gaz1 Ezek az országok a következők: a) A volt francia gyarmatok (Guinea kivételével): Cíád, Dahomey, Elefántcsontpart, Felső-Volta, Gabon, Kamerun, Kongói Népköztársaság (Brazzaville), Középafrikai Köztársaság, Malgas Köztársaság, Mali, Mauritánia, Niger, Szenegál és Togo; b) a ^olt belga területek: Zaire (Kinshasa-Kongó), Burundi és Ruanda; valamint a volt olasz gyarmat: Szomália. 1973-ban a yaoundéi társulás résztvevőinek száma Mauritius csatlakozásával 19-re emelkedett. 77
