Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Haraszti György: A technikai haladás és a nemzetközi jog
és ez oda vezetett, hogy az eredetileg a tengerfenék és az altalaj nemzetközi jogi státusának új szabályozása érdekében 1967-ben az ENSZ keretei között felállított ún. Tengerfenék Bizottság kiterjesztette érdeklődését úgyszólván a tengeri jog egészére. Ez vezetett az ENSZ III. tengerjogi konferenciájának összehívásához, és ez a konferencia az 1973. évi rövid előkészítő ülésszak után 1974 nyarán Caracasban folytatta tanácskozásait, anélkül azonban, hogy lehetőség nyílt volna valamiféle végleges megegyezésre. A következő ülésszakra 1975 tavaszán Genfben kerül majd sor. A konferencia központi problémáját úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a konferenciának meg kell találnia a módját a parti államok konkrét egyedi érdekeinek a tengerparttól elzárt országok érdekeivel és a nemzetközi közösség kollektív érdekeivel való összeegyeztetésére. E központi problémával való összefüggésükben kell röviden megvizsgálnunk a konferencián felvetett kérdéseket és a kialakult álláspontokat. A parti tenger vonatkozásában, amelynek problémája — mint láttuk — jórészt ugyancsak a technikai fejlődés függvényeként vetődött fel, a megoldandó kérdés oly- ként jelentkezik, hogy egyrészt az államok szuverenitása alatt álló parti tenger terjedelmét ésszerű határok között kell tartani, nehogy a parti tenger mértéktelen kiterjesztése jelentősen korlátozza a tengernek hajózásra és egyéb fontos célokra, mint például tudományos kutatásra való használatát. Ebben a vonatkozásban a konferencián döntő többség látszik kialakulni a parti tenger maximális kiterjedésének 12 tengeri mérföldben való megállapítása mellett, lehetővé téve természetesen azt is, hogy a parti állam ennél kisebb terjedelmű parti tengert igényeljen a maga számára. Ugyancsak az államok egész sora szállt síkra a hajózás szabadságának feltétlen elismerése mellett is, ideértve különösen a tengerszorosokon való szabad és korlátozás nélküli áthaladás jogát. A parti tenger kiterjedésének említett korlátozása az államok döntő többségének felfogása szerint együtt járna a parti államok számára bizonyos előjogok vagy kizárólagos jogok elismerésével a nyílt tengernek a parti tengerhez csatlakozó szakaszán. Tekintettel a tenger kincseinek fokozott mértékű kiaknázását lehetővé tevő technikai fejlődésre, a fejlődő országok azt követelik, hogy a parti tenger határain túl állapítsanak meg a parti államok számára különleges gazdaságos övezetet, amelyben a természeti kincseknek, éspedig mind a tenger élővilágának, mind ásványi kincseinek kiakná- zási joga kizárólag a parti államot illetné meg. A fejlődő országok ennek a gazdasági övezetnek a kiterjedését a parti tengerrel együtt 200 tengeri mérföldben, tehát csaknem 380 km-ben kívánnák megszabni, ami a 12 mérföldes parti tengert leszámítva 188 mér- földes speciális tengeri övezetet teremtene. A gazdasági övezet fogalmának elismerése gyökeres változást jelentene a tengerek és óceánok kincseinek kiaknázása terén. Ezek a parttól viszonylag nem távol fekvő tengerrészek ugyanis a halban leggazdagabb vizek, és ugyanakkor a közeljövőben az altalaj ásványi kincseinek a kiaknázása is főleg itt végezhető gazdaságosan, minthogy a tengerfenéket itt sekélyebb vízréteg borítja. A gazdasági övezet bevezetése hátrányosan érintené a fejlett országok nagy részét — éspedig mind a szocialista, mind a kapitalista országokat —, mert ezek halászflottái halzsákmányuk legnagyobb részét távoli vizeken fogják ki, amelyek a kizárólagos gazdasági övezet elismerése esetén kizárólag 63
