Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Gorincsek Gyula: A párizsi megállapodás és a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság

— arról, hogy milyen intézmények vonatkozásában fogják megtartani az általános választásokat.

Az Egyezmény egyben a két dél-vietnami fél feladatává tette, hogy mielőbb írjanak alá megállapodást Dél-Vietnam belső ügyeiről, s tegyenek meg minden lehetőt, hogy ezt a tűzszünet hatálybalépése után 90 napon belül elvégezzék.

A két dél-vietnami fél két fórumon vitathatja meg és rendezheti az Egyezmény rendelkezéseinek végrehajtását:

— a Párizs melletti magas szintű tárgyalások,

— a Kétoldalú Katonai Vegyes Bizottság (KKVB).

E két tanácskozási és rendezési fórum helyzetéről a későbbiekben szólunk.

Ami a Tanács létrehozását és a fentebb ismertetett rendelkezések végrehajtását illeti, megállapítható, hogy azok megvalósítása elől a saigoni kormányzat kitért, vagy látványos propagandaakciók folytatása mellett zsákutcába juttatta a tárgyalásokat.

Ez a magyarázata annak, hogy a Párizsban 1973. június 13-án kelt közös közlemény már megállapítja, hogy a rendelkezések megvalósítása elmaradt. A helyzet egyébként a fent jelzett okok miatt a mai napig sem változott.

d) A két dél-vietnami félnek kell megállapodnia — a nemzeti megbékélés és egyetértés, az egyenlőség és a kölcsönös megértés szellemében — a Dél-Vietnamban tartózkodó vietnami fegyveres erők kérdéséről a háború utáni helyzetnek megfelelően. Ugyancsak e felek vitatják meg azokat az intézkedéseket, amelyek célja katonai erejük hatékonyságának csökkentése és a csökkentés által érintett csapatok leszerelése.

A megvalósítás határideje: a „lehető leghamarabb”. «

Szükségtelen hangsúlyozni, hogy az Egyezmény e fontos rendelkezésének gyakorlati megvalósításából a mai napig nem lett semmi a saigoni kormány ellenállása miatt.

e) Az Egyezmény egyik igen fontos rendelkezése a Dél-Vietnamban foglyul ejtett és fogva tartott vietnami polgári személyek szabadon bocsátása. E kérdés fontosságát külön aláhúzta az 1973. június 13-án aláírt közös közlemény, amely e feladat végrehajtására szoros határidőket szabott. A saigoni fél e rendelkezéseket sem hajtotta végre, s ez ideig csak mintegy 5000 főt bocsátott szabadon. Nem vitás azonban, hogy e rendelkezés különösen fontos, mivel a saigoni börtönökben sínylődő, s e kategóriába tartozó foglyok száma meghaladja a százezret.

A fentiekből látható, hogy a politikai rendelkezések megvalósításának előfeltétele a tűzszünet, azaz az Egyezmény katonai rendelkezéseinek következetes végrehajtása. E téren a saigoni fél — legalábbis napjainkig — nem kívánt előrelépni. A magyarázat kézenfekvő. A saigoni adminisztráció „fenntartó” ereje a hadsereg, a rendőrség és egyéb fegyveres testületek. Ez a körülbelül egymilliós „fenntartó” erő, a megnyirbált katonai költségvetés ellenére, az Egyesült Államoktól — az Egyezmény megszegésével — kapott és részben már le is szállított katonai kölcsön és segély birtokában jól felszerelt és anyagilag viszonylag jól ellátott testület. A rezsim háborúban jött létre, a problémák megoldásában csak katonai eszközöket ismer. Hozzá kell számítani a jelenlegi helyzethez az Egyesült Államok tartós és folyamatos politikai, gazdasági és katonai segélynyújtását.

Mindez bátorította Saigont, hogy az Egyezmény aláírása után katonai akciókat

48