Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Palánkal Tibor: A gazdasági és monetáris integráció helyzete és távlatai az EGK-ban
ka árfolyama 1971 decembere és 1975 eleje között a becslések szerint mintegy 23%-kal emelkedett. Ugyanebben az időszakban a font a dollárral szemben gyakorlatilag 21%-kal leértékelődött. Ilyen árfolyamcsuszamlás mellett a valutaárfolyamok egymással szembeni rögzítése teljes mértékben irreálissá vált. Hasonlóképpen mindinkább lehetetlenné vált a fizetési mérlegeknek a rögzített árfolyamok érdekében szükséges egyensúlyban tartása is. Ebben különösen az olajárak emelkedése játszott szerepet, ami valamennyi ország fizetési mérlegét rendkívül súlyosan érintette. Az EGK összesített fizetési mérlegének korábbi több milliárd dolláros aktívuma 1973-ra 1 milliárd dollárra szűkült. 1974-ben a kilenc EGK-tagállam fizetési mérlegét az olajárak emelkedése 26 milliárd dollár pótkiadással terhelte meg, s a mérleg 16 milliárd dolláros deficitbe fordult. További probléma volt, hogy a tagországok helyzete a fizetési mérlegek tekintetében is eltérően alakult. A megnövekedett olajszámla ellenére a Benelux-államok 1974-re is fenntartották fizetési mérlegük aktívumát, sőt az NSZK mintegy 9 milliárd dollár többletet könyvelhetett el. Ezzel szemben Nagy-Bri- tanniában a deficit volt 9 milliárd dollár, és Olaszország 8,3 milliárd dolláros és Francia- ország 7,5 milliárd dolláros mérleghiánya sem okozott kisebb gondokat. Az OPEC-or- szágok olaj bevételeinek Nyugat-Európába való visszaáramlása átmenetileg ugyan pozitívan befolyásolta a fizetési mérlegeket, de végső soron tovább növelte a nemzetközi pénzügyi rendszer ingatagságát. Az olajtermelő országok felhalmozódott devizabevételeiből 1974-ben mintegy 7,5 milliárd dollár áramlott az angol bankokba, 21 milliárd dollárt fektettek be egyéb nyugat-európai valutákba, és több milliárdra tehető az az összeg, amelyet államkötvényekbe és értékpapírokba ruháztak be. E hatalmas összegek spekulációs átváltásainak a veszélye még inkább fokozta a monetáris rendszer sebezhetőségét. Nem járt sikerrel a gazdasági unióval kapcsolatos célkitűzések megvalósítása sem. Jóllehet a tagállamok fizetésimérleg-hiányainak áthidalására különféle kollektív stabilizációs alapokat hoztak létre (1970 februárjában 2 milliárd dolláros rövid lejáratú segélyalapot, 1973 áprilisában 1,4 milliárd elszámolási egységgel ún. európai monetáris kooperációs alapot), ezek 1973 végétől — nem kielégítő nagyságrendjük miatt — mindinkább elvesztették jelentőségüket. A válságos helyzetben az NSZK az EGK-segélymechaniz- musokkal szemben inkább a kétoldalú hiteleket helyezte előtérbe, amelyek jobban biztosították a nyugatnémet érdekek érvényesítését. Ezt példázta 1974 szeptemberében az NSZK által az olasz kormánynak nyújtott jelentős közvetlen hitel. Másrészt a tagországok többsége fizetésimérleg-hiányának finanszírozását szélesebb nemzetközi megállapodások keretében igyekezett megoldani (Nemzetközi Valuta Alap, az OECD-országok között 1975 áprilisában létrehozott 25 milliárd dolláros „biztonsági alap”). Ez nem az EGK monetáris integrációját, hanem az USA szerepét erősítette. A megnövekedett fi- zetésimérleg-terhek finanszírozását célozta 1975 januárjában a francia kormánynak az a lépése is, hogy az ország hivatalos aranytartalékait az arany szabadpiaci árának megfelelően mintegy négyszeresére felértékelte. A súlyos gazdasági helyzetben a korábbinál nagyobb jelentőséget kapott a gazdaság- politikai koordináció problémája. A válságproblémák (infláció, energiakérdés, nemzetközi pénzügyek) többségével kapcsolatban a tagállamok túlnyomórészt mégsem a „kö41
