Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Prandler Árpád: Kísérletek az ENSZ Alapokmányának felülvizsgálatára
Mindez azonban nem változtat annak a megállapításnak az érvényességén, hogy az Alapokmány még jelentős, eddig kellően ki nem aknázott tartalékokat rejt magában. 5. Végül, de nem utolsósorban azért utasítjuk el az Alapokmány felülvizsgálatát, mert az általános körülmények kedvezőtlenek egy ilyen nagyarányú vállalkozáshoz. Nem feledhetjük, hogy az ENSZ és Alapokmánya a második világháború antifasiszta összefogásának egyik legfontosabb diplomáciai eredménye volt. A háborús körülmények, a közös veszély elhárításának szükségessége akkor olyan szilárd egységbe kovácsolta össze az ENSZ-t létrehozó szövetségeseket, amiről azóta — elsősorban az imperializmus hidegháborús törekvései miatt — nem beszélhetünk. Igaz, hogy a nemzetközi feszültség csökkent, de az enyhülés még nem vált visszafordíthatatlanná. Ugyanakkor a régi ellentétekhez újak is adódtak, gondoljunk csak a Kínai Népköztársaság szovjetellenes politikájára. A „harmadik világ” országai, bár az ENSZ-ben is a szocialista országok természetes szövetségesei, nem kielégítő fejlődésük miatt érzett jogos türelmedensé- güktől vezettetve néha olyan igényekkel lépnek fel, amelyek nem elégíthetők ki a multilaterális diplomácia eszközeivel. Ilyen körülmények között az általános felülvizsgálat csak fokozná az ellentéteket. Az együttműködés erősítése és a napi feladatok megoldása helyett az egyes országok sajátos érdekeinek előtérbe helyezését, az elvi-ideelégkv' "iták kiéleződését eredményezné. Mindez végső soron az ENSZ gyöngítéséhez, sőt felbomlásához vezethetne. V. Mindezek után összegezésként feltehetjük a kérdést: igaza van-e azoknak, akik szerint az Alapokmány felülvizsgálatának ellenzői a konzervativizmust, a status quót képviselik? Érre határozott nemmel felelhetünk. Az Alapokmány értékelésében nem az a fő kérdés, hogy tökéletes dokumentum-e, amelyet nem lehet megváltoztatni és továbbfejleszteni. Az Alapokmány emberek alkotta dokumentum, amely tükrözi megalkotóinak nemes törekvéseit, a történelmi pillanat nagyságát, de természetesen az adott körülmények és az emberi ismeretek korlátáit is. A legfontosabb kérdés ezért az, hogy vajon az Alapokmány egésze lehetőséget ad-e az ENSZ további dinamikus fejlődésére, illetve az Alapokmányban kell-e keresni a nemzetközi kapcsolatokban fellelhető ellentmondások és hiányosságok okait. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a hibák és a problémák forrását nem az Alapokmányban, hanem a tagállamok magatartásában, az Alapokmány rendelkezéseinek végre nem hajtásában kell keresnünk. Az esetleges hiányosságok felszámolását éppen ezért nem felülvizsgálattal és konfrontációval lehet elérni, hanem az Alapokmány tiszteletben tartásával, rendelkezéseinek jóhiszemű teljesítésével. A legfontosabb feladat tehát az, hogy elősegítsük az államok közötti együttműködés különféle formáinak kibontakoztatását mind a bilaterális kapcsolatokban — amelyek mindmáig a nemzetközi érintkezés elsődleges eszközei —, mind a világszervezeten belül. Ezzel járulhatunk hozzá ahhoz is, hogy — megfelelő konszenzus kialakulása esetén és kedvező időpontban — sor kerülhessen az 12
