Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - M. Mesarovic - E. Pestel: Fordulóponton az emberiség. Második jelentés a a világhelyzetről a Római Klubnak
vetődik fel a kérdés. A válasz jelentőségét mutatja a harmadik és a negyedik forgatókönyv, mely a megkésett, illetve a korai segítségnyújtás esetét dolgozza fel. A vizsgálat eredményei a következők: korai segítségnyújtás esetén az összköltség a következő ötven évben nyújtott állandó segítségnek csupán egy- harmada, a megkésett segítség költségeinek csupán egyötöde lenne. A fejlesztési segély mennyiségének és folyósítása idejének vizsgálata a fejlődő országok gazdasági problémáinak csupán a felszínét érinti. Ezt a szerzők is belátják, sőt elismerik, hogy a tőkésországoknak nincs olyan fejlesztési stratégiájuk, amely biztosítaná a fejlesztési segélyek racionális felhasználását és garantálná a fejlődő országok belső társadalmi-gazdasági problémáinak megoldását. Itt számos más kérdést is meg kell oldani, például: hogyan lehet megkötni a fejlődő országok lakosságának kb. 80 százalékát mintegy 2 millió falusi településen, és ezzel gátat vetni a városba menekülők áradatának; milyen színvonalú az a technika, amely ezeken a területeken nem válik „idegen testté” stb. A népességrobbanás következményeinek felmérésére is több forgatókönyvet dolgoztak ki a szerzők. Az első forgatókönyv szerint, amely a jelenlegi termékenységi és halandósági rátát veszi alapul, az évszázad végén több, sőt 2025-ben háromszor több ember él majd a fejlődő országokban, mint ma az egész Földön. A második forgatókönyv alapja az a feltételezés, hogy 1975-től kezdve hatékony népesedés- politikát valósítanak meg annak érdekében, hogy a fejlődő országokban a népszaporulat és az elhalálozások száma néhány évtizeden belül kiegyenlítődjék, s a lakosság száma ezt követően állandó maradjon. Ez a forgatókönyv két fontos következtetést tartalmaz: a fejlődő országok régióiban a népesedési egyensúly a népesedéspolitikai intézkedések meghozatala után 75 évvel érhető el, továbbá az egyensúlyi állapotban a népesség több mint kétszer akkora lesz, mint az intézkedések kezdetén. A harmadik és a negyedik forgatókönyvben a szerzők a népesedéspolitikai intézkedések 10, illetve 20 évvel későbbi bevezetésének esetére dolgoztak ki alternatívákat. A komputerek szerint a 10 éves késés következtében 1,7 milliárddal több ember születne a fejlődő országokban, s az egyensúlyi állapotban a fejlődő országok népessége 8 milliárd fő körül stabilizálódna. Húszéves késedelem esetén a fejlődő országokban a népesedési egyensúly kialakulásakor 10 milliárd emberrel kellene számolni. Az ilyen mértékű növekedés szociális, gazdasági és politikai következményei beláthatatlanok. Dél-Ázsiában már most is hetenként 350 000 emberrel nő a munkaerő, és ez a szám az évszázad végéig heti 750 000-re, vagyis évi 40 millióra emelkedhet. A Fordulóponton az emberiség elemzi a nyersanyagválság kérdéseit, a nyersanyagfogyasztó és- termelő országok közötti ellentéteket is. A vizsgálat főleg az olajár-problémára koncentrálódik. A szerzők általánosságban elismerik, hogy a tőkés világ nyersanyagfogyasztását sokáig a rövid távon elérhető nyereségre alapozott gondolkodás határozta meg. A legfontosabb kérdés, amelyre választ keresnek, a következő: meddig emelhetők az olajárak, s vajon a jelenlegi magas árak hosszú távon biztosítanak-e előnyt valakinek. Az elemzők a kőolajexportáló és-importáló országok jelenlegi konfliktusát látszólagosnak nevezik. Véleményük szerint sem a „maximális olajár”, sem az „alacsony olajár” nem előnyös hosszú távon sem a termelőknek, sem a fogyasztóknak. A forgatókönyv-elemzés a komputerek vizsgálatai alapján feltételezi, hogy létezik egy „legjövedelmezőbb” olajár, amely függetlenül a rövid távú konjunkturális ingadozásoktól hosszú távon mind a fogyasztó, mind a termelő országok számára optimális. Ez a korábbi olajárakat mindössze 50 százalékkal haladná meg. A szerzők a jelenleg inflációval küszködő tőkés világ érdekeit tartják szem előtt javallatukkal, elfeledvén azt, hogy az olajválság -— közvetlen politikai okain túl — valójában a történelemben mélyen gyökeredző, a harmadik világ nyersanyagtermelő országai és az iparilag fejlett tőkésországok közt keletkezett világgazdasági aszimmetria következménye. A polgári jövőkutatásra jellemzően Mesarovic és Pestel munkája is „objektív”, tudományos komputer-elemzésről beszél. A modell alapjául szolgáló polgári világnézet mégis világosan felismerhető a végkövetkeztetésekben, a világmodell struktúrájában, az azt meghatározó érdekek osztálytartalmában. A világmodell nem veszi kellően figyelembe az objektív társadalmi-történeti meghatározottságokat, a szocialista és kapitalista világrendszer közötti alapvető antagonizmust. A társadalmi rendszerek, a nemzetközi politikában meglevő osztályérdekellentétek helyére az „Észak" és „Dél", a „szegény" és „gazdag" országok formális ellentéte kerül. „Az ember" által kirobbantott válságokról van szó, holott olyan meghatározott társadalmi-történeti folyamatok következményeiről kellene beszélni, amelyekért a tőkés világ a felelős.
