Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - V. V. Kortunov: Ideológia és politika. Az eszmék harca és az antikommunizmus ideológiai koncepcióinak fejlődése 1950-1970 között

V. V. KORTUNOV: Ideológia és politika. Az eszmék harca és az antikommunizmus ideológiai koncepcióinak fejlődése 1950—1970 között. (Igyeologija i polityika. Bitva igyej i evolucija igyeologicseszkih koncepcij antikommunyizma v 1950—1970 gödi.) Izdatyelsztvo polityicseszkoj lityeraturi, Moszkva 1974. 286 1.

„A gyengeség mindig a csodában való hittel védekezett” — idézi a szerző Marxot könyvének bevezetőjében, negatívan minősítve a kapitalista világ szakadatlan, egyre nagyobb anyagi és szellemi erőforrásokat igénylő törekvéseit, hogy ideológiai eszközökkel kísérelje meg visszaszerezni a kommunista és munkás- mozgalom előretörése, a szocialista országok sikeres építőmunkája és a függetlenségükért küzdő népek antiimperialista harcának fejlődése következtében elvesztett pozícióit. Hogy mennyire nem lekicsinyel- hetők ezek a törekvések, azt a könyv vizsgálatai is bizonyítják. Céljuk „az államok bel- és külpolitikájának, a szocializmus és a kapitalizmus, valamint a munkásosztály és a burzsoázia között alakuló erőviszonyok változásának függvényében nyomon követni az ideológiai tényező szerepének növekedését a mai világban; áttekinteni e folyamat kölcsönhatását a tudományos-technikai forradalom és az állammonopolista kapitalizmus fejlődésével; ennek alapján feltárni a burzsoá és a revizionista propaganda formáinak és módszereinek az utóbbi évtizedekben bekövetkezett evolúcióját.”

A munkásosztály, a szocializmus történelmi szerepének növekedésével foglalkozó első fejezet leszögezi, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta, a szocializmus erejének növekedése következtében a nemzetközi kapcsolatok jellege megváltozott, azt egyre inkább a szocializmus külpolitikája határozza meg. Törvényszerű, hogy ez reakciós erők ellenállását váltotta ki. A megváltozott erőviszonyok azonban a kapitalizmust manőverezésre késztetik. Egyre inkább tekintetbe kell vennie, hogy lejárt az „ágyúkat az eszmék ellen” jelszó ideje. S bár az imperialisták önszántukból nem mondanak le az erőszakról, keresik azokat az eszközöket, amelyekkel eredményesen szállhatnak szembe a szocializmus erejével, anélkül hogy közvetlenül kockáztatnák létüket.

A második fejezet az 1945 utáni időszak imperialista politikáját jellemezve megállapítja, hogy e politikának elengedhetetlen része lett a szocialista közösség, a nemzeti felszabadító mozgalom és a kapitalista országok haladó erői ellen irányított „lélektani hadviselés”, mely a diplomáciai, katonai és gazdasági szféra mellett a külpolitikai tevékenység negyedik területévé vált. Az ideológiai harc növekvő szerepének alapvető oka, hogy éleződnek az osztályellentétek a kapitalista országokban, illetve a szocializmus és a kapitalizmus között a nemzetközi porondon.

A szerző elemzi az imperialista propaganda szervezete és a kapitalizmus mai fejlődési tendenciái közötti összefüggéseket, főleg az USA propagandaszervezete kialakulásának bemutatásával; hasonlóan fejlődik a többi imperialista ország propagandagépezete is. Rámutat a külpolitikai propagandagépezet állammonopolista koncentrációjára és ennek előnyeire, a nem állami szervezetek mozgósítására az állami intézmények (a hadsereg és a felderítő szolgálat), illetve külföldi apparátusaik mellett. A tömegtájékoztatás magánkézben levő eszközeinek manipulálása, a különféle vegyes tulajdonú szervezetek kialakítása és integrálása az állam legfelső szintjén irányított mechanizmusba lehetővé teszi többek között az információforrás igazi arculatának meghamisítását. Az antikommunista propaganda, a burzsoá tudomány és a kormányintézmények szervezeti és személyi tekintetben meglevő nagyfokú összeforrottságát találóan jelzi az elsőként Morgenthau által alkalmazott „politikai-egyetemi komplexum” terminus (political-academic complex, a katonai-ipari komplexum analógiájára). Az állammonopolista kapitalizmus saját kezébe vette a tömegtájékoztatás eszközeinek fejlesztését, és létrehozta a sokágú tömegtájékoztatási ipart. A hadiipar után itt érte el a legnagyobb eredményeket a tudomány és a technika kapitalista alkalmazása.

Konunov rámutat, milyen társadalmi szükséglet alakította ki ezt a mechanizmust. Mivel a modern kor embere nem tudja elképzelni életét a világgal való állandó kapcsolat, a világban zajló eseményekről való állandó tájékozódás nélkül, az információ társadalmilag szükséges áruvá vált. Ebben az „iparban” szintén érvényesülnek a monopolkapitalista fejlődés törvényszerűségei. A tömegtájékoztatásnak egyre kevesebb kézben való koncentrálódása sokszorosan kiszolgáltatottá teszi az innen származó információk befogadóit, és kedvezőbb lehetőségeket kínál a lélektani hadviselés különféle formáinak alkalmazásához.

Igen érdekes a szerzőnek az imperialista tömegtájékoztatás nagyfokú operativitásáról szóló fejtegetése. Napjainkban, amikor a világ különféle természetű információval telített és a fontosabb eseményekről