Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Norberto Ceresole - Carlos P. Mastrorilli: Peronizmus: a nemzeti szocializmus elmélete és története

választott; egymással is szembefordultak és megoszlottak; az 1966 és 1973 közötti időszakban kudarcot vallott az a próbálkozásuk, hogy közvetlenül kormányozzák az országot; elkezdték vagy eltűrték az államosítások érvénytelenítését és a dolgozó osztályok relatív elszegényedését; szembe kellett nézniük a növekvő erőszakkal; nem tudták elérni, hogy a nép higgyen nekik; a gerillaellenes harcban felőrölte embereiket a félelem. így történt, hogy 1972. május 25-én visszavonultak a kaszárnyákba, eltűrték Cám- porát és Perón hazatérését, tudomásul vették az új elnökválasztást, amely Perónt állította a ország élére, majd pedig özvegyét, Isabel Martínezt.

Terragnónak a peronizmus külpolitikájáról adott képe is figyelmet érdemel. Perón elnöksége előtt néhány hónappal, amikor Chilében még a Népi Egység kormányzott, Uruguayban pedig úgy látszott, hogy a „perui” felfogású katonák fognak felülkerekedni, Argentínában sokan egy antiimperialista, USA-ellenes tömb kialakítására gondoltak. Ebben részt vett volna Argentína, Chile, Peru, Ecuador, Venezuela, Panama, Kuba és Uruguay is. A későbbi események — az uruguayi és főképp a chilei puccs —■ megváltoztatták a helyzetet. Argentína attól kezdve Dél-Amerika déli részében az egyetlen USA-ellenes ország volt. Ezért uralkodott el a baloldal különböző pártjaiban és szimpatizánsaikban az az érzés, hogy Argentína be van kerítve: Chile, Bolívia, Paraguay, Brazília és Uruguay ellensége a független külpolitikát folytató országnak. Különösen a chilei puccs után erősödött a félelem. (48.1.) Pedig — írja Terra- gno—Perónnak sokkal több lehetősége volt, mint Allendének, mégis sokkal kevesebbet akart: semmilyen formában sem tűzte ki célul Argentína szocialista átalakítását (a szó eredeti értelmében). Ellenkezőleg: védelmezte a magántulajdont és a rendet, ennélfogva a konzervatív körök szemében korántsem voltak olyan „alattomosak” Perón elképzelései, mint Allende tervei. (52—53. 1.)

Perón politikája kezdettől fogva a „harmadik pozíción” alapult. Erre hivatkozva tekintette magát a mai harmadik világ előfutárának és szellemi atyjának. A peronizmus külpolitikája az új szakaszban többé-kevésbé következetes volt (eltekintve a „két imperializmus” koncepciójától); belpolitikája azonban mindig is tükrözte mozgalmának ellentmondásosságát, híveinek ellentétes osztályérdekeit és politikai nézeteit. Terragno szerint mégis szükségszerű volt a hatalomba való visszatérése. „Egy kifosztott, félreállított, csapdába ejtett, munkanélkülivé tett, megkínzott nép Perónban találta meg azt az embert, aki megérti, az ő nyelvét beszéli és olyan dolgokat mond, amilyeneket ez a nép hallani akar. Atyai és engedékeny figurának látta őt, ugyanakkor energikusnak, egyszerre közelállónak és távolságtartónak.” (208.1.) 78 éves volt ez a rendkívüli — és rendkívül ellentmondásos, folytonosan taktikázó — államférfi, amikor meghalt. Perónnak igazában nem volt elmélete (csak félreállított baloldali táborának), és a politikai gyakorlat ezt a hiányt is tükrözte.

Perón mozgalma, a justicializmus — nevének megfelelően -— csak „igazságossá” akarja tenni a társadalmat, tehát reformista, igy nem is törekszik átalakítására. Nem is teheti ezt, hiszen politikai pártként és mozgalomként osztályközi erő, amely a proletariátustól a középrétegeken keresztül a nagyburzsoáziáig minden osztályt és réteget meg akar nyerni magának. Ezért a sokat emlegetett „harmadik út” Perón terveiben nem volt több, mint a kapitalizmus „modernizálása”. Ami pedig a „nemzeti szocializmust”, vagyis — a peronista baloldal elképzelései szerint — a szocializmus „nemzeti útját” illeti, ez a mozgalmat irányító antimarxista és antikommunista politikusok részéről kizárólag a marxista munkás- mozgalom tömegbázisának csökkentését és a peronista szólamoknak hivő proletárok félrevezetését célozta. Itt is különbséget kell azonban tennünk a peronizmus egésze és annak baloldala között. A baloldal ideológusai jóhiszeműen keverték a marxizmus—leninizmus alapvető tételeit a trockizmus egyes megállapításaival. A peronizmus — baloldali — tömegei viszont valódi szocializmust, kizsákmányolástól méntes társadalmi rendet vártak, de reményeikben csalatkoztak.

Todero Frigy is