Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése

fejlődő világ minden lakosára kb. 10 $ pótlólagos forrást jelent évente, az általa megtermelt nemzeti jövedelmet csaknem 10%-kal kiegészítené. Koncentrált és hatékony fel- használása esetén lassú, fokozatos javulást lehetne elérni, ha másutt nem, az élelmezés területén. A koncentrált és hatékony felhasználás feltételei azonban a legtöbb fejlődő országban hiányoznak. A segélyek zöme igen rossz hatásfokkal hasznosul. Önmagában a segélypolitika tehát nem célravezető.

Más elképzelések szerint a fejlődő országok elmaradottságát a tőkeimport és ennek következtében a fejlett országokkal való fokozódó munkamegosztás fogja érezhetően enyhíteni. A tények azonban a következőket mutatják:

— a fejlett országok nemzetközi tőkemozgásaiban az utóbbi évtizedekben mind nagyobb szerepet kapott az egymás közötti tőketranszfer, mivel a kiáramló tőke mindenekelőtt a szakképzett munkaerőben bővelkedő helyeket és a gyorsan bővülő piacokat keresi. A fejlődő világban nincsenek se gyorsan bővülő piacok, se magas képzettségű munkaerő;

— a fejlődő országokba irányuló tőkekivitel oroszlánrésze néhány olyan országra koncentrálódott, ahol gazdaságosan kitermelhető természeti vagyont találtak (olaj, réz, uránérc), illetve néhány kiválasztott fejlődő országra vagy országrészre (Irán, Dél-Bra- zília, távol-keleti gyarmatvárosok stb.), ahol viszonylag elegendő kiképezhető munkaerő áll rendelkezésre, és az államhatalom is tudja pénzügyileg támogatni a befektetéseket;

— ami a feldolgozó ipari beruházásokat illeti, ezek zöme rendszerint olyan magas technikai színvonalon dolgozó kapacitásokban realizálódik, melyek nem ösztönzik más ágazatok fejlődését — enklávék maradnak, jórészt külföldi műszaki személyzettel, exportra termelnek. Üjabban a tőke a szigorú európai környezetvédelmi előírások elől is „menekül” a „harmadik világba”, hogy ott a levegő és a víz szennyezésével fokozza a problémákat;

— a fejlett országokból származó tőkés import egyik jótéteménye az importált technika használatának elsajátíttatása a befogadó ország munkásaival. A műszaki ismeretek és az adaptációs készségek kifejlesztésével azonban a magántőkének nincs gondja. Sőt, az európai és amerikai egyetemeken képzett, fejlődő világból származó szakemberek zöme nem tér vissza hazájába, hanem a fejlett világban vállal munkát.

A tőkés világgazdaság tehát, melynek átlagos termelékenységi szintje nagyjából azonos a KGST-ével, a magasan fejlett termelőerőket csak a népesség egynegyede számára tudja biztosítani. A népesség csaknem háromnegyed része nem reménykedhet még a hosszú távon történő fokozatos fölemelkedésben sem. A fejlődő világ a társadalmi munka termelékenységét tekintve mindinkább elmarad a fejlett tőkésországok mögött. A „harmadik világ” lemaradása egészen rövid időszakokat tekintve is kimutatható. 1960-ban az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem a fejlődő országokban 9,5%-át tette ki a fejlett tőkésországokénak, 1963-ban már csak 8,7%-át, 1969-ben pedig 7,6%-át. A fejlődő országok ugyanakkor mind erősebben rászorulnak a nemzetközi munkamegosztásra, hiszen meglevő modernebb termelő szektoruk eleve ilyen céllal épült ki, a hagyományos szektorok pedig arra sem képesek, hogy ellássák a növekvő lakosságot élelemmel és egyéb alapvető szükségleti cikkekkel.