Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése

A polarizációs válság tehát a következőkben nyilvánul meg:

A fejlődő országok nagy részének termelékenységi szintje mindinkább elmarad a fejlettekétől. Az előbbiek reménytelen helyzetbe kerülnek a versenyben, mert

— ha a fejlett tőkés termeléssel versenyképes árukat akarnak előállítani, akkor olyan magas színvonalú technikát kell alkalmazniuk — az alacsony bérek ellenére is —, amelynek tömeges adaptálására nem képesek;

— az importhelyettesítő jellegű, viszonylag kevés tőkét és szakértelmet igénylő iparosításnak szűk határokat szab egyrészt a fejlett országokból érkező áruk versenye, másrészt a piac szűk volta: számos országban a vezetési és szervezési szakértelem még az ilyen színvonalú iparosításhoz is kevés.

Ezeket az országokat végső soron az iparosodás emelheti ki az elmaradottságból. Ugyanakkor az iparosodás egyik fő gátja az élelmiszer-termelő mezőgazdaság fejletlensége, az élelmezés alapvető problémáinak megoldatlansága. Az egy lakosra jutó élelmiszer-termelés 1963—1970 között a világon mindössze 3%-kal nőtt. A legnagyobb élelmiszer-exportra képes régió, Észak-Amerika termelése ezen belül 4%-kai csökkent, Afrikáé 3, Latin-Amerikáé 2, Ázsiáé 1%-kal. Növekedést csak a Távol-Kelet (3%), Nyugat-Európa (9%) és a KGST (25%) mutatott fel. A hetvenes évek elején Közép- és Kelet-Afrikában, valamint India egyes vidékein tömeges emberáldozatot követelő, több éven át tartó éhínség lépett fel. Az éhezést fejlett mezőgazdasági technikával lehetne megszüntetni; erre azonban a parasztság tőkeereje kevés. A fejlett technikának a nagybirtokokon való bevezetése a tapasztalatok szerint csak a parasztság tönkretételét sietteti, s végső soron fokozza a nyomort ahelyett, hogy enyhítené, mivel a mezőgazdaságban feleslegessé vált népességet nem tudják felszívni más ágazatok. A fejlődő országok a tőkés világgazdaság keretei közt képtelenek számottevően enyhíteni a nyomort. A parciális érdekek hajszolásán alapuló tőkés világgazdaság tehát a lakosság háromnegyed részét szegénységre, tudatlanságra és lassú éhhalálra kárhoztatja. Míg egyre szorosabban kapcsolja a fejlett világ magas termelékenységű termelőapparátusához a fejlődő világ gazdaságát, a verseny, a tőke és a technika transzferének általa diktált feltételeivel egyben elvágja az útját annak, hogy az utóbbi valaha is kilábaljon a nyomorból.

Következésképp súlyos zavarok állnak be a világgazdaság egészében: a fejlett tőkés- országok termelése csillagászati méreteket ölt, a megtermelt javak felhasználása a fogyasztásban és a felhalmozásban szinte lehetetlen. A nem szocialista körülmények között élő emberiség egynegyede a keynesianizmus tanácsát követve mesterséges fogyasztási feltételeket teremt magának, csak hogy valamiképpen pénzzé tehesse a termelőfolyamatba befektetett s profittal megnövekedett vagyonát: fegyverkezik, háborúzik, manipulálja a beruházási és fogyasztási szférát a vásárlások fokozása érdekében, elértékteleníti a pénzt, hogy kényszeresen annak gyorsuló ütemű elköltésére. így a fejlett országokban létrehozott javak egy része rendszeresen elpazarlódik, miközben ugyanaz a mechanizmus, mely létrehozza a túltermelést és a pazarlást, görcsösen őrzi a magas termelékenység monopóliumát a népesség egynegyedének kezében, és akadályozza a népesség háromnegyede termelésének és fogyasztásának fejlődését. Mindez emlékeztet egy súlyos anyagcserezavarral küzdő élő szervezetre, melyben bizonyos szövetek túl sok tápanya23