Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése
A világgazdaság e szektorának úgyszólván csak sebezhető pontjai vannak. Munkaképes embertömegei nem szakképzettek, a fajlagos társadalmi vagyon oly kicsi, hogy a legalapvetőbb termelési és létfenntartási eszközökkel való ellátás is áthidalhatatlan problémákat okoz. A „harmadik világot” sem az elmaradottság foka és jellege, sem a fejlődés lehetőségei szempontjából nem lehet homogén alakzatnak tekinteni, állandóan differenciálódik, miközben gyorsuló ütemben marad el a fejlett tőkésországok csoportja mögött. Ugyanakkor politikai súlya a világban mindinkább nő, hatalmas nyersanyag- és embertartalékai következtében potenciálisan a világgazdasági mozgások legnagyobb jelentőségű területe. II. A tőkés világgazdaság „anyagcserezavarai” 1. A társadalom és a természet kö^ti anyagcsere Minden társadalom gazdasági kapcsolatrendszerének egyik vetülete anyagi-műszaki jellegű. E kapcsolatrendszer egy körrel szemléltethető, melynek kiinduló- és végpontja a természet. A természetből szerzi be az emberiség a társadalom fenntartásához szükséges energiahordozókat, szerkezeti és egyéb anyagokat, élelmet, vizet stb. A kitermelésre épül a többszörös feldolgozás és a szolgáltatás. A termékek egy része a termelés fenntartását és tökéletesítését szolgálja, zömét azonban a társadalom valamilyen formában véglegesen elhasználja. A kör a természeti egyensúly regenerálódásával záródik. Mivel az emberiség létszáma gyarapszik, és nőnek s diverzifikálódnak fogyasztási igényei, az anyagcsere köre mindinkább tágul. Minél több ember él a Földön, minél szélesebb körben alakul ki a társadalmi munkamegosztás, minél nagyobb egy-egy gazdasági döntés hatása az újratermelési folyamat egészére, annál bonyolultabb koordinációt követel: (a) a kitermelhető természeti javakkal való racionális gazdálkodás; (b) a mind diverzifikáltabb feldolgozó tevékenység; (c) a munkaeszközök olyan irányú és ütemű fejlesztése, termelése, hogy az kellőképp növelje a termelékenységet; (d) a végfogyasztás oly módon való alakítása, hogy az biztosítsa a társadalom harmonikus létfeltételeit s az emberiség harmonikus szaporodását; (e) a termelés és fogyasztás ökológiai romboló hatásainak kiküszöbölése, a természeti egyensúly helyreállítása. A kapitalista társadalom e bonyolult folyamatok szabályozására csak olyan mechanizmussal rendelkezik, amely a társadalomtól elszigetelt, céljaikban és törekvéseikben a társadalommal nem azonosuló egyének és embercsoportok jólétre való törekvésén alapul. A népsűrűség növekedése, a termelőerők fejlődése, a termelőegységek növekedése, a munkamegosztás internacionalizálása stb. azonban olyan helyzetet hoz létre, melyben a különböző (egyéni, vállalati, nemzeti stb.) érdekek és törekvések nem össze- geződhetnek automatikusan magasabb rendű társadalmi érdekké, s nem torkollnak a termelési tényezőkkel való racionális gazdálkodásba. A magasabb rendű racionalitás helyett 20
