Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - Pirityi Sándor: A béke- és konfliktuskutatásról

kellene feldarabolni, olyanokra, mint például „az igazság kutatása”, „a szabadság kuta­tása”, „a gazdagság kutatása”, „a közösség kutatása’’ és így tovább. Boulding abszolút elsőbbséget kíván biztosítani „az igazság kutatásának’’, mint ahogy referátumának címe is ez volt: Program az igazság kutatásához (A program for justice research). A modern békekutatás megítélésével a hetvenes években a Német Demokratikus Köztársaságban is foglalkoztak. Az IPW-Berichte hasábjain több ízben átfogó kritikai elemzést adott e kutatási területről, természetesen figyelmét elsősorban az NSZK-ra összpontosítva. Talán részletesebb méltatást érdemel Alfred Bönisch „A polgári béke­kutatásnak az ideológiai harcban betöltött szerepéhez” című tanulmánya,4 amelynek aktualitása ma is vitathatatlan. A szerző bevezetőben rámutat, hogy „a korunkban egyre jelentősebbé váló polgári békekutatás. .., mivel korunk fő problémájával van kapcsolatban, nagyon szemlél­tetően mutatja a mai kapitalizmusban az ideológiai-politikai területen végbemenő vál­ság-, alkalmazkodási és differenciálódási folyamat haladását”. Bönisch eléggé kategorikusan lezárt listát ad a szerinte legismertebb polgári béke­kutatókról: Johan Galtung, Bert Röling, Dieter Senghaas, Fritz Vilmar, Ekkart Krip­pendorf, Artur Waskow, Kenneth Boulding és Karl Kaiser. Többen közülük polito­lógusok, mások matematikusok, szociológusok, közgazdászok vagy pszichológusok. Beállítottságuk tudományosan és mindenekelőtt politikailag nagyon különféle. Ami az intézeteket illeti, egyesek szorosan együttműködnek az állami szervekkel, mások többé- kevésbé „függetlenek”. Maguk a békekutatók részben az imperialista rendszert támo­gatják, részben felismerik a jelenlegi kapitalizmus ellentmondásait és élősdi jelenségeit, és azok kiküszöbölésére törekszenek, anélkül hogy szocialista követelésekkel lépnének fel. Bírálatukat gyakran eléggé ködösen fogalmazzák meg, úgyhogy azok végül is nem egy esetben a kapitalizmus apológiájává változnak. Számos polgári békekutató abszolutizálja a „politológiai” módszereket, vizsgálatai során elhanyagolja a gazdasági viszonyokat, így imperializmusellenes bírálata tartalom nélküli frázissá válik és mindenféle társadalmi rendszer elleni anarchikus lázadásra ösztönöz. Az IPW-Berichte említett tanulmánya szerint a polgári békekutatás első említésre méltó fejlődési szakasza az ötvenes évek közepétől a hatvanas évek közepéig terjed. Ebben az időszakban a békekutatásnak a nyilvánosság számára nem volt jelentősége. De az e területen foglalatoskodók egy csoportja már akkor abban a szellemben műkö­dött, amelyet a jelenleg tevékenykedő fiatalabb polgári békekutatók „konzervatív­ként” ábrázolnak. A konzervatív csoportosulás kevéssé bírálja az imperializmust, nyíl­tan a rendszer stabilizációját szolgálja. A „kritikai” irányzatú polgári békekutatás ideológia kritikát kíván folytatni és politikailag aktívan fellép az imperializmus ellen. Átfogóbb tudományos felismerések­hez akar eljutni, mint a „konzervatív” békekutatás, emellett és mindenekelőtt közvet­len kapcsolatba akar kerülni a politikai gyakorlattal. 4IPW—Berichte, 1973. 8. sz. 34

Next

/
Thumbnails
Contents