Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 2. szám - Pirityi Sándor: A béke- és konfliktuskutatásról

Alfred Bönisch azt a véleményt vallja, hogy napjainkban nem beszélhetünk a békekutatásról mint egységes tudományágról. A békekutatást szerinte több tudományág képviselőinek együttműködése alkotja, de a polgári békekutatás, akárcsak a polgári futurológia, a különböző tudományágak eredményei integrációjának irányzatát mutatja.

Ahhoz, hogy tudományosan meghatározzuk a békekutatás tárgyát, az NDK-beli szerző a következők figyelembevételét ajánlja:

1. A béke, mint a háború ellentéte, a népek és államok közötti viszony egy formája, amely a háborús eszközök bevetését, mint a politikai célok erőszakos megvalósításának módszerét, kizárja.

2. Amint a háború okait és megjelenési formáit, úgy a béke lényegét és tartalmát is mindenekelőtt a társadalom gazdasága határozza meg.

3. A béke kérdései, mint minden társadalmi jelenség, dialektikus materialista, történelmi megközelítést követelnek meg; a békét mint állapotot valamennyi meghatározó tényező figyelembevételével kell definiálni, tehát ,,az egyik béke” egyáltalán nem azonos „a másik békével”.

Tekintetbe kell venni továbbá, hogy a mai kapitalizmus vezető ideológusai nagyrészt nem lépnek fel nyíltan mint a fegyverkezés, az agresszió és a háború propagandistái, hanem egyre újabb „elméleteket” állítanak fel, hogy Fritz Vilmar szavaival élve „a további fegyverkezési verseny őrülete az értelem látszatát nyerje”. Mindenekelőtt az egymással összefonódó „eszkaláció-elméletet” és az „elrettentés-elméletet” kell itt megemlíteni, amelyek az elmúlt évek imperialista politikájában gyakorlati alkalmazásra találtak.

Hermann Kahn amerikai matematikus eszkaláció-koncepciója egy hatalmas eszköztár elemeiként a legkülönbözőbb intézkedéseket akarja elfogadhatóvá termi, kezdve egy államférfi más ország iránti barátságtalan nyilatkozatától egészen a totálisan megsemmisítő nukleáris csapásig. Kahnnál végeredményben a béke és a háború az eszkalá- ciós lépcső különböző fokainak tekintendő s a „korlátozott háború” a nemzetközi konfliktusok erőszakos megoldását szolgáló lehetőség.

Ami a polgári „elrettentés-elméletet” illeti, ennek értelmében az imperialista államoknak permanens fenyegetéspolitikát kell folytatniuk, a háborúra való felkészülést állandó állapotnak kell tekinteniük. Mivel az elrettentési politika hatékonysága állítólag a kilátásba helyezett intézkedések hitelességétől függ, azokat meghatározott esetekben a gyakorlatban is alkalmazniuk kell. Az „elrettentés” előbb-utóbb tehát mégis a fegyverek használatához vezet, illetve, ha a fegyvereket hosszú ideig nem vetik be, megrendül az elrettentési rendszer megbízhatóságába vetett hit.

Nem egy polgári békekutató bírálatnak veti alá az „elrettentés-teóriát”. Senghaas egy helyen leszögezi, hogy az elrettentés az agresszió mozgósításához vezet, mivel a fegyverkezésnek egy ellenfél ellen kell irányulnia. A jelenlegi „biztonsági rendszert” „terror-békének” nevezi és kijelenti: „A békekutatás jelentősége a tudomány és a gyakorlat szempontjából egyaránt a megfélemlítés bírálatában rejlik.”

Az imperialista elrettentés-stratégák nem tesznek különbséget a két vezető nagyhatalom és katonai tömb között, mindkettőt felelősnek tartják a nemzetközi feszült35