Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Kozma Ferenc: Válságjelenségek a tőkés világban és a szocialista stratégia néhány kérdése
A nyugat-európai centrum Amerikával szemben meglevő hátrányának legfőbb oka széttagoltsága és mindenekelőtt az a tény, hogy a termelőerők ágazati rendszere nemzeti keretek között alakult ki, tehát annyi, többé-kevésbé komplett struktúra található, ahány ország. Ennek az összességében hatalmas termelőapparátusnak szerkezeti átalakítása még akkor is több évtizedes tervszerű munkát igényelne, ha egységes volna az erre irányuló akarat és a regionális tervgazdálkodás minden előfeltételét adottnak tekinthetnénk. A helyzet azonban nem így áll. Nyugat-Európában megindult ugyan az integrálódás, ami megélénkítette a kereskedelmi forgalmat, különösen az ún. hatok között, s ez a korábbinál kedvezőbb feltételeket teremtett a kívánatos struktúra-átrendeződéshez. Az integrálódás alapvető rendező elvét azonban a tőkés magántulajdon természetes reakciórendszerének követelményei határozzák meg s nem valamiféle közös nyugat-európai érdek. Következésképp: (a) az az alapelv — melyről többé-kevésbé egyetértés alakult ki — miszerint a strukturális átrendeződés motorjává a konkurrenciát s az azon alapuló „természetes szelekciót” teszik, a szükségletekhez képest igen lassan és ellentmondásosan hat, jobban ösztönzi a részt vevő országok közti erőviszonyoknak olyan átrendeződését, mely megfelel az adott gazdasági hatalmi helyzetnek, mintsem a tőkék regionális koncentrációját és a gazdaságpolitikák összehangolását; (b) az integráció „játékszabályait” a Közös Piacban részt vevő középhatalmak erőviszonyain alapuló mindenkori kompromisszum határozza meg: e szabályokat és továbbalakításuk irányát állandóan befolyásolják az erőviszonyok változásai; (c) az integráció nem terjed ki az egész centrumra, hanem annak csak egy részére. A nyugat-európai integrációs lépések az európai centrum indulási hátrányain eddig nem sokat változtattak. Ugyanakkor szerencsés történelmi pillanatban pezsdítették fel az üzleti életet Nyugat-Európában, ti. akkor, amikor az integrációs ösztönzés, ha átmenetileg is, de érezhetően megingathatta az ideiglenesen gyengülő amerikai dominanciát. 3. A fejlett tőkés világ harmadik erőcentruma a japán gazdaság, amely az előzőknél jóval kisebb, kevésbé fejlett, viszont jóval integráltabb és dinamikusabban fejlődik. A kapitalizmus „japán modelljében” valósul meg leginkább a különböző törekvések alávetése a kisszámú óriási tőkés döntési centrum (egymás között is nagymértékben koordinált) akaratának. Ezért a japán kapitalizmus fellépése „befelé” is, „kifelé” is jóval egységesebb, mint akár az amerikaié, akár az európaié. Japán hagyományosan exportra orientált ország, mivel energiában, nyersanyagban és élelmiszerben szegény, ugyanakkor sűrűn lakott. Exportjának alapja mindig a feldolgozó iparban foglalkoztatott lakosság tehetsége, szorgalma és viszonylagos igénytelensége volt. Ennek köszönhető a magas műszaki színvonalú japán termékek olcsósága. Likvid tőketartalékai még ma is korlátozottak, e tekintetben sem Amerikával, sem Nyugat-Európával nem versenyezhet, viszont óriási tapasztalata van az olyan, alvállalkozás jellegű iparszervezésben, amelyhez viszonylag kicsi, gyorsan megtérülő tőkebefektetés szükséges. A japán centrum sebezhető pontja mindenekelőtt a nyersanyag- és energiahiány, továbbá a viszonylagos tőkeszegénység, amely csupán a lakosság viszonylag alacsony fogyasztási színvonalával együtt teszi képessé az országot arra, hogy modern technikát alkalmazzon és versenyképesen termeljen. Előbb-utóbb a munkaerőhiány is jelenkezni 18
