Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Simai Mihály: Az USA nemzetközi gazdaságpolitikájának kérdőjelei a hetvenes évek elején
vasércszükséglet 50%-át, s 2000-re mintegy 75%-át importálni kell. Az Egyesült Államok, amely a húszas években még nettó ásványi anyag és ércexportőr volt, a második világháború óta fokozódó mértékben válik importőrré. Különösen súlyos problémát jelent az energiahordozókban mutatkozó növekvő behozatali szükséglet. Az Egyesült Államok számottevő tartalékokkal rendelkezik energia- hordozókból. Széntartalékai 500 évre elegendőek, olajtartalékai 10 évre, földgáztartalékai 11 évre, uránium tartalékai 13 évre és palaolaj-tartalékai 35—120 évre. A probléma azonban az, hogy a fogyasztás rendkívül gyorsan nő, és hihetetlen sebességgel emészti fel a tartalékokat. Egyetlen napon egy amerikai háztartás mintegy 25 kilónyi szénnek megfelelő energiát fogyaszt el, kb. 38 liternyi kőolajszármazékot, mintegy 25 liternyi földgázt. 1970 és 1985 között a Nemzeti Petróleum Tanács energiaprognózis bizottsága szerint az energiaszükséglet megduplázódik, 2,5 milliárd tonnáról mintegy 5 milliárd tonna szénegyenértékre. E hatalmas szükségletet az Egyesült Államok csak négy meglevő forrásból tudja fedezni a következő években: olajból, földgázból, szénből és nukleáris erőművekből. Olyan források, mint olajpala, geotermikus energia, vízi energia és mások, csak marginális jelentőségűek lesznek. Mindezek miatt a belső termelés és az energiaszükséglet közötti szakadék az Egyesült Államokban 1985-re az összes energiafogyasztás 40%-ára rúghat. Ha 1985-re az Egyesült Államok energiaszükségletének 40%-át importálni kellene, a ráfordítás az energiahordozók terén 30 milliárd dollár lenne az 1970-es 2,1 milliárddal szemben. Ezeket a számításokat az 1973-as energiaválság előtt végezték el. Az olajárak emelkedése és az importnehézségek a közel-keleti háború nyomására a következő években módosítani fogják az egyes energiahordozók szerepét. Lehet, hogy ennek nyomán az USA függősége az importtól 5—10 éves távon csökkenni fog. A nyersanyagimport növekedésével egyidejűleg a belső termeléssel versenyző iparcikkek behozatalának növekedési üteme 1960—1970 között az előző évtizedhez képest csaknem megkétszereződött. Az import 1953 és 1970 között a belső fogyasztás 7,9%-áról 13,4%-ára nőtt, s egyes cikkekből az összfogyasztás viszonylag nagy százalékát tette ki. Milyen mértékű versenyt támasztott az import az amerikai gazdaságban? Ezt, vagyis az egyes ágazatokban kialakult helyzetet tükrözi az egyes gyártmány csoportok szerint összeállított külkereskedelmi mérleg, vagyis azonos cikkek (cikkcsoportok) esetében az export és az import szembeállítása. Az egyenleg megítélésénél természetesen figyelembe kell venni azt, hogy az USA nagyvállalatai, különösen a munkaigényes „szabvány”-cik- kek termelésének egy részét alacsony bérű országokba telepítették, s az USA-beli szükségletek kielégítésében is szerepet játszott az onnan származó import. Ez a tényező azonban egyelőre csak kismértékben torzítja az összképet. A magas kutatásigényes gyártmányok, pl. számítógépek, műszerek, repülőgépek 1970-ben több milliárd dollár kereskedelmi többletet hoztak az Egyesült Államoknak. Ez a többlet egyenlő volt kb. az Egyesült Álla68
