Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Simai Mihály: Az USA nemzetközi gazdaságpolitikájának kérdőjelei a hetvenes évek elején
polista érdekek közvetlen kapcsolódását az is, hogy a nagy amerikai társaságok általában rendkívül diverzifikálódtak. Sok esetben még az Egyesült Államokban is nehéz pontosan nyomon követni, melyik ágazattól függnek nagyobb mértékben. Érdekeik nem egy-egy ágazathoz vagy területhez, hanem az egész gazdasághoz vagy a külpolitikához, szinte a tőkés világ- gazdaság valamennyi kulcsterületéhez kapcsolódnak. Különösen aktívvá és határozottá válik azonban a külpolitika azokon a területeken, ahol a konkrét monopoltőkés érdekek egybeesnek az általános stratégiai célokkal. A legtipikusabb példája ennek az olajtársaságoknak és az USA közel-keleti politikájának összefonódása. A politikai és gazdasági változások a világban aláásták az amerikai „globalizmust”. A második világháború nyomán létrejött erőviszonyok számottevően megváltoztak a hetvenes évek elejére. Módosult az Egyesült Államok katonai helyzete. A katonai erőegyensúly a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a hetvenes évek elejére sokkal határozottabban érvényesül, mint azelőtt bármikor. Az új egyensúlyhelyzet a fegyverkezési verseny további fokozására is ösztönözheti az amerikai vezető köröket. A fegyverkezés növekvő költségei, s a döntő katonai fölény elérésének kilátástalansága lehetőséget teremt — a korábbinál nagyobb mértékben — korlátozott megállapodásokra a leszerelés vagy a fegyverzet csökkentése terén az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Más kérdésekben is megnőtt az USA és a Szovjetunió közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetősége. Az amerikai gazdasági világbirodalom „központja” sem szilárd és biztos többé. Súlyos belső társadalmi és gazdasági problémák halmozódtak fel, amelyek megoldására az Egyesült Államok vezető körei képtelennek bizonyultak. Az 1973-as energiaválság csak egy a sok gond közül. Megváltozott az Egyesült Államok és a fejlett tőkésországok közötti viszonyok rendszere is. Az Egyesült Államoknak természetesen a múltban is szüksége volt arra, hogy szövetségesei támogassák külpolitikáját s nemzetközi gazdaságpolitikai céljait. Ez a támogatás a múltban sem volt mentes oldalvágásoktól, gyakran éles támadásoktól. Az ötvenes évek közepe óta fokozódott az a tendencia, hogy csak ott és annyiban támogatják a szövetségesek az Egyesült Államok nemzetközi akcióit, ahol és amennyiben érdekeik és céljaik egybeesnek. Az érdekek és célok számos területen — nemcsak az általános antikommunista stratégia kérdéseiben — hosszú évekig hasonlóak voltak. A vezető tőkésországoknak s a kisebb hatalmaknak is nagyobb mértékben volt szüksége az Egyesült Államokra, mint fordítva. Ez azonban fokozatosan megváltozott. Kennedy elnök már a hatvanas évek elején arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei viszonyában az egyoldalú függőség helyébe a „kölcsönös függőség” lépett. Azóta a megváltozott erőviszonyok tovább módosították az amerikai külpolitika lehetőségeit. Japán és Nyugat-Európa több országa új hatalmi centrummá fejlődött. Gazdasági súlyuk jelentősen megnőtt. A tőkés világ ipari termelésében a 59
