Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Mányik Pál: Az el nem kötelezett országok helye és szerepe a nemzetközi kapcsolatok mai rendszerében
elfoglalta jogos helyét az ENSZ-ben, a kínai képviselőnek a világszervezetben elhangzott bemutatkozó felszólalásában már kifejezésre jutott a kínai vezetőknek az a törekvése, hogy vezető szerepet töltsenek be a harmadik világban. Ennek érdekében az elmúlt években jelentős gazdasági áldozatokat hoztak: így például több százmillió dollár értékű kölcsönnel vállalkoztak a Tanzániát Zambiával összekötő, gazdaságilag rendkívül fontos „TAN-ZAM” vasútvonal felépítésére. Más fejlődő országokban utakat, kikötőket, kisebb erőműveket, fogyasztási cikkeket gyártó üzemeket, kórházakat, iskolákat stb. építettek, általában hitelben vagy ajándékképpen. A szocialista orientációjú el nem kötelezett országok kedvező talajt jelentenek az egységbontó kínai propaganda számára, mert ott könnyebben terjednek demagóg, álforradalmi jelszavai. A helyi vezetők egy része pedig — szilárd elméleti felkészültség híján — hajlamos türelmetlenségre, sértődésre és arra, hogy egy kalap alá vonja a „fejlett, gazdag országokat”. Minthogy a fejlődő országok gazdasági felemelkedése rendkívül lassú folyamat, és objektív okoknál fogva kevesellhetik a szocialista közösség által csak korlátozottan nyújtható gazdasági segítséget, növekedhet a szocialista közösséggel, a Szovjetunióval szembeni kiábrándulás, amit az egyenlősítő demagógiával operáló kínai aknamunka felhasználhat. A kínai nemzetgazdaság számára komoly terheket jelentő áldozatokkal nem áll arányban az a befolyás, amire a kínai vezetők a rászorult országokban számíthatnak. A fejlődő országok vezetői sem Ázsiában, sem Afrikában nem hajlandók új külföldi nagyhatalommal felcserélni a volt gyarmatosítókat, akiknek gyámkodását függetlenségük kivívásával lerázták magukról. Ha egyes fejlődő országokban olykor utánoztak is bizonyos kínai módszereket — például Mao eszméinek idézetekkel való terjesztését —, ezek inkább csak felszínes jelenségek. Egyes vezetők kínabarát nyilatkozatait általában nem követik a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szemben barátságtalan lépések. A kínai nyomás ellenére a szocialista orientációjú országok erősítik barátságukat és együttműködésüket a szocialista közösséggel. Az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon legtöbbször viszolygással fogadják a kínaiak szovjetellenes rágalmait, mert azok nyilvánvalóan szöges ellentétben állnak a valósággal, a nemzetközi folyamatok objektív tendenciáival. Fokozódó jelentőségre tesz szert a szocialista országok és az el nem kötelezett irányzatok együttműködése, mindenekelőtt a legtekintélyesebb fejlődő országokkal való kapcsolatok fejlesztése. A Szovjetuniónak Indiával, Egyiptommal és Irakkal kötött barátsági szerződései történelmi jelentőségűek: stabilizáló szerepük van az ázsiai, illetve az arab és az afrikai térségben, erősítik az el nem kötelezett mozgalom pozitív vonásait. A szocialista közösség ellenfelei — köztük a maoisták — ezeket a barátsági szerződéseket az el nem kötelezettséggel szemben álló akciónak tüntették fel és hevesen támadták. A leghaladóbb el nem kötelezett országokkal való baráti együttműködés, továbbá a szocialista Kuba és Jugoszlávia részvétele az el nem kötelezett országok mozgalmában éppen azt bizonyítja, hogy az el nem kötelezettség elkötelezettséget jelent a népek gazdasági és társadalmi felemelkedéséért vívott harc mellett, melyhez Mao eszméi nem adnak reális távlatot. A szocialista közösség és az el nem kötelezett országok szövetségének objektív alapjai erősebbek, mint a neokolonialista és maoista manővereknek. 98
