Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Pásztor Árpád: A feszültségorientációjú kínai külpolitika és a nemzetközi enyhülés
igyekeznek latba vetni, hogy a nemzetközi folyamatok az ő koncepciójuk szerint változzanak meg. A nemzetközi feszültség fenntartására irányuló kínai törekvés tehát a kínai globál- politikai koncepcióból fakad. Vizsgáljuk most meg azokat a belső társadalmi okokat, amelyek e koncepció létrejöttét érthetőbbé teszik. A Kínai Népköztársaság olyan társadalomban jött létre, amely korábban, több mint száz esztendőn át egymást érő, erőteljes össztársadalmi megrázkódtatások közepette kényszerült fokozatosan alkalmazkodni a történelmileg fejlettebb európai civilizációhoz ennek szüntelen, kivédhetetlen csapásai következtében. E folyamat kezdetét Marx találóan így jellemezte: „Amint a félbarbár az erkölcs álláspontjára helyezkedik, a civilizált világ a rablás alapelveit állítja vele szembe. És íme az emberi fajnak majdnem egyharmadát magába foglaló óriási birodalom, amely az általános mozgással szembehelyezkedve tengődik, amelyet megaláz a világkapcsolatok rendszeréből való erőszakos kizárás, és ezért bölcselkedve »mennyei tökéletességének« illúziójával csalja meg önmagát — a sors ezt a birodalmat végső soron halálos párbajra kényszeríti, amelyben az elaggott világ képviselőjét erkölcsi felbuzdulások lelkesítik, a legtökéletesebb társadalom képviselője pedig azért az előjogért küzd, hogy a legolcsóbb piacokon vásároljon, és a legdrágább piacokon adjon el. Milyen tragikus téma! A költő aligha merészelne valami bizarrabbat leírni.”3 Egy több ezer esztendeig lényegében tespedő társadalmi rend végvonaglása és egy új társadalom megszületése hosszú vajúdásokkal terhes folyamata volt ez, amely legmozgalmasabb szakaszát a kínai felszabadító háború idején érte el. Nos, ez a mintegy száz esztendő alatt létrejött „lendület” egyfajta tehetetlenségi erő formájában a kínai szocialista építés időszakában is fennmaradt, s nem engedte meg, hogy ez az időszak az előzőknél sokkal stabilabb és konszolidáltabb lehessen. Eltekintve a felszabadulást követő mintegy fél évtizedtől, amely szintén nem teljesen mentes a kisebb-nagyobb helyi vagy össztársadalmi tömegkampányok okozta megrázkódtatásoktól, az egész több mint két évtizedes szocialista korszakra is a stabilitás hiánya, az egyik irányzatból a másikba való esetenként pusztító átmenet a jellemző. Az elmondottak természetszerűleg állandóan jelenlevő feszültséget, társadalmi bizonytalanságot, hol jobbra, hol balra térő, nehezen kontrollálható mozgást hoznak létre ebben a csaknem Európa nagyságú, nyolcszázmilliós országban, amelynek dinamizmusát egy több mint száz esztendeje tartó történelmi folyamat hatalmas erejű hatásai táplálják. Természetesen nem tulajdoníthatunk a fenti tényezőknek kizárólagos jelentőséget a jelenlegi kínai külpolitikai törekvések létrejöttében, mert ez vulgármaterialista álláspontra, fatalista történelemfelfogásra vezetne. A dialektikus és történelmi materializmus kellő szerepet tulajdonít a szubjektív elemnek, és a történelmi fejlődést az objektív és a szubjektív tényező dialektikus egységében, kölcsönhatásában, valóban egzakt tudományossággal vizsgálja. A fent kifejtett összefüggés csupán objektív lehetőségét jelzi annak, hogy — egyéb lényeges feltételek megléte esetén — a kínai társadalmi mozgásokat szubjektív módon, meghatározott célkitűzések érdekében és a kínai társadalmi fejlődés sajátosságaiban gyökerező módszerekkel befolyásolni lehessen. Meghatározott célkitűzéseken konkrétan a kínai vezetőknek azt az irányvonalát 3 Marx — Engels Művei. 11. köt. I. rész. 347 — 348. old. (oroszul) 75