Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Péner Imre: Az NSZK keleti politikája a nagykoalíció éveiben (1966-1969)
között.. . Mindkét kormánynak lehetséges és szükséges. .. tárgyalásokat folytatnia és megállapodásokra törekednie, amelyek egyik felet sem diszkriminálják, és minden olyan kérdésre kiterjednek, amelyek nem a végleges békerendezéstől függnek.”57 Ennek jegyében az SPD módosította az erőszakról való lemondásra vonatkozó szerződéssel kapcsolatos korábbi álláspontját is. Vállalta a szerződés hatályának kiterjesztését az NDK- ra, azzal a feltétellel, hogy e szerződésnek „nem lenne nemzetközi jogi jellege, mert Lengyelországtól, a Szovjetuniótól és Csehszlovákiától eltérően az NDK számunkra nem külföld, és nem is válhat azzá”.58 Az együttműködésre vonatkozó „új kezdeményezésekkel” az SPD vezetői kettős célt követtek. Egyrészt szerették volna hatástalanítani az NDK békekezdeményezéseit, és a fellazítás szolgálatában erősíteni az NDK elleni pszichológiai hadjáratot. (Ezt szolgálta az a javaslatuk is, hogy a két német állam állapodjon meg „teljhatalmú megbízottak” kinevezésében.59) Másrészt azt szerették volna demonstrálni, hogy „ma mi vagyunk a kezdeményezők Bonnban, és Ulbricht az, aki az egész világ szemében, NDK-beli honfitársai, keleti és nyugati kommunista elvtársai szemében egyaránt az állandó nemet mondó szerepében lép fel”.60 Joggal állapította meg ezzel kapcsolatban Friedrich Pospiech a Marxistische B/ättérben, hogy az SPD „tárgyalási készségét” csak úgy lehet értékelni, mint az NDK-val szembeni izolációs taktika alkotóelemét.61 A pártvezetés a „Perspektívák” vonalával szemben fellépő ellenzéket és az egyedüli képviselet elvének feladására, az NDK és az Odera —Neisse-határ elismerésére stb. vonatkozó realisztikus követeléseket azzal szerelte le, hogy az adott helyzetben nem szabad alapvető változást végrehajtani a párt vonalában, erre az 1969. őszi választások után kerülhet sor. Az 1969. április 16 — 18. között ülésező Bad Godesberg-i kongresszus már a választások politikai előkészítésének jegyében zajlott le. A párton belül erősödő nyomás és a csehszlovákiai események kijózanító hatása arra ösztönözte a vezetést, hogy megtegye az első óvatos lépéseket egy realisztikusabb, valóban új keleti politika irányában. A vezetés ugyan még nem tudta rászánni magát az egyedüli képviselet elvének feladására, az NDK elismerésére, de a kongresszusnak a „Németország-politikára” vonatkozó határozata, amely a hangzatos „A németekért” címet kapta, leszögezte: „minden formában világossá kell tenni, hogy a szövetségi kormány felajánlja az NDK miniszter- tanácsának, hogy minden diszkrimináció nélkül folytassanak kormányszintű tárgyalásokat.”62 A határozat befejező része a korábbinál óvatosabb megfogalmazásban utal arra, hogy még nem készek az NDK nemzetközi jogi elismerésére: „másrészt... az NDK kormányának az elismerésre vonatkozó követelései nem jelentenek konstruktív hozzájárulását a szabályozott belnémet kapcsolatokhoz.”63 [Kiemelés tőlem — P. I.J A nemzetközi helyzet hatása és a tagság egy részének nyomása következtében ingadozó vezetők a Bad Godesberg-i kongresszuson még el tudták fogadtatni azt a vé57 Uo. 996. old. 58 Uo. 92. old. 59 Uo. 193. old. 60 Uo. 185. old. 61 Marxistische Blätter, 1969. 5. sz. 3. old. 62 Vorwärts, 1969. ápr. 24. 17. old. 63 Uo. 68
