Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Kubik István: A kőolajválság és a mai világgazdaság
A fejlődő országok és a kőolajkérdés Az arab államok — főleg az OPEC keretein belül folytatott — harcának eredményeként már 1972 folyamán lényeges változások következtek be az olajjövedelmek elosztási rendszerében és az egyes arab államok olajpolitikájában. Ezeket a változásokat az 1973. októberi New York-i egyezmény is tükrözte, melyet kilenc vezető olajtársaság és négy Perzsa-öböl menti állam kötött a nemzeti kőolaj társaságoknak a kitermelésben való fokozatos részvételéről. Az egyezmény szerint a nemzeti olajtársaságok 1972-ben 25%-os részesedést kapnak a külföldi vállalatok részvényeiből, s ez az arány 1979 januárjáig 30%-ra, 1980-ig 40%-ra, 1981-ig 45%-ra, 1983-ig pedig 51%-ra növekszik. Ennek fejében az arab kormányok jelentős kompenzáció fizetését vállalták, Szaúd-Arábia 500 millió, Kuvait 150 millió, Abu Dhabi 162 millió, Irak 68 millió dollárt. Kibontakoznak tehát egy új partneri viszony körvonalai. A Nyugat azt remélte, hogy gazdasági engedmények révén megelőzheti az élesebb konfliktusokat. Hasonló egyezmény jött létre az Iráni Nemzeti Kőolajtársaság (NIOC) és az Iránban működő nemzetközi konzorcium között. Az egyezmény, amelyet „iráni modell”-nek is neveznek, azon az elven alapul, hogy a külföldi vállalatok a koncessziós szerződés lejárta, 1979 után is megmaradnak mint az állam által ellenőrzött szerződő felek, amelyek a kitermelt kőolaj bizonyos részére vonatkozólag vásárlási privilégiumot élveznek. Ezeket az egyezményeket a haladó arab politikai erők és kormányok, Egyiptom, Szíria, később Irak is élesen bírálta arról az elvi álláspontról, hogy még a részleges államosítás is több előnnyel jár, mint az újfajta partnerség.19 Az árkérdésben és a haszon- részesedés kérdésében az OPEC-en belül következett be jelentős haladás. A szervezet 1973-ra a posted price növekedését 70%-osra irányozta elő az olaj világpiaci árának 17%-os növekedésével szemben, az arab haszonrészesedés arányát pedig 45 —55%-ban határozta meg. Közben azonban jelentős változások következtek be egyes országok olajpolitikájában, amelyek módosították az új stabilitásra vonatkozó elképzeléseket. Irak, amely 1964-től kezdve a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, köztük Magyar- országgal kötött egyezmények segítségével szisztematikusan építette ki nemzeti olajiparát, 1972. június 1-én államosította az Iraq Petroleum Companyt. Ezzel állami kézbe került a kőolaj-kitermelés 86%-a és az egész ipari termelés 70%-a. Az IPC érdekeltségeit Szíria is államosította.20 Gyors államosítási folyamat zajlott le Líbiában: 1972-ben először a British Petroleum érdekeltségeit vették állami kézbe, majd 1973. szeptember 1 -én további öt nagy külföldi céget, köztük a vezető helyen álló amerikai Texaco —Oasis Oil Companyt, ugyanakkor Líbia az addigi ár kétszeresére, barrelenként hét dollárra emelte fel kőolajának árát. Mint láttuk, a válság néhány hét múlva eltörpítette ezeket az árköveteléseket. Még az arab országoknál mérsékeltebb OPEC 1973 decemberében tartott teheráni konferenciája is úgy határozott, hogy az 1973. októberi 5,09 dolláros posted price-ot több mint kétszeresére, 11,60 dollárra emelik, és ebből a termelők 7 dollárral részesednének.21 A kőolaj iránti kereslet és az árak növekedése a kőolaj-exportáló — mindenekelőtt a közel-keleti és észak-afrikai — országokat különlegesen kedvelő pénzügyi helyzetbe juttathatja. A szakértők már a válság előtti időszakban is rámutattak, hogy a nyolcvanas 19 Bagdadi olajszeminárium. 1972. december. International Affairs, 1973. máj. 20 Narodi Alpi i Afriki, 1973. 1. sz. 21 Middle East Observer, 1973. dec. 26. 45
