Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Kubik István: A kőolajválság és a mai világgazdaság
Az amerikai politika erőfeszítései ma elsősorban arra irányulnak, hogy az USA a válságos helyzetben is megtartsa pozícióit a Közel-Keleten és a kőolaj világpiacán. Ez az oka annak, hogy a Közös Piac 1973. decemberi kőolajértekezletén Kissinger amerikai külügyminiszter az EGK kőolaj-stratégiájával szemben a „kőolaj-NATO” létrehozásának szükségességét hirdette meg, a bilaterális kapcsolatokat pedig egyenesen öngyilkosságnak nevezte.17 Nixon elnök azzal a céllal hívta össze 1974. február 11-re Washingtonba a nemzetközi kőolaj-konferenciát, hogy azon egyeztessék a nyugati importőrök („kőolajfogyasztók konzorciuma”) érdekeit. A konferencia sikeréhez már kezdete előtt kétségek fűződtek, mindenekelőtt Francia- ország elutasító magatartása miatt — amelyet Jobert francia külügyminiszter Washingtonban Scheel nyugatnémet külügyminiszter közvetítő kísérletei ellenére határozottan megerősített. Természetesen elutasító álláspontra helyezkedtek a konferenciával szemben az arab államok is, elsősorban Irak és Algéria. Az iraki kormány ezzel kapcsolatban rámutatott: igaz, hogy a kőolajárak a krízis következtében ugrásszerűen emelkedtek, de a neokolonializmus a nyersolajárakat a kitermelés és értékesítés monopolizálásával mesterségesen alacsony szinten tartotta. A legutóbbi évtized folyamán az ipari késztermékek árai 300—400%-kal emelkedtek. Nemcsak a nyersolaj árát kellene felülvizsgálni, hanem például az élelmiszerárak területét is, ahol az USA élvez kiváltságokat. A fejlődő országok által importált élelmiszerek ára egy év alatt csaknem megnégyszereződött. 1974. június 30-ig 5,1 milliárd dollárt lesznek kénytelenek élelmiszerexportra fordítani az egy évvel korábbi 1,3 milliárddal szemben. A washingtoni konferenciának — érvelt az iraki kormány — nem célja a fejlődő országok rendkívül kedvezőtlen helyzetének vizsgálata, amely alapjában véve az amerikai monopóliumok árfelhajtó tevékenysége következtében vált kritikussá. Ezeknek a kérdéseknek komplex, világméretű elemzésére sem az USA, sem más nyugat-európai szervezet nem hivatott, ezért sokkal helyesebb lenne azokat az ENSZ és illetékes szerveinek napirendjére tűzni. Ezt az álláspontot Algéria is támogatta, élesen bírálva az „ellen-OPEC” létrehozásának tervét, s a maga részéről rendkívüli ENSZ-közgyűlés összehívását javasolta.18 A szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság, lényegében támogatják a haladó arab államok azon törekvését, hogy a világgazdaságban a kőolajellátás egyensúlyát már ne az újgyarmatosítás, hanem az arab világ politikai és gazdasági függetlenségének érdekei alapján állítsák helyre, figyelembe véve az általános világgazdasági érdekeket, ezen belül a fejlődő és a szocialista országok sajátos gazdasági érdekkomplexumait is. Ezt tükrözi az MSZMP Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i ülésének közleménye is: „Támogatjuk az el nem kötelezett országok Algéria által benyújtott kezdeményezését, hogy az energiahordozók, a nyersanyagok és a gazdasági fejlődés általános, minden országot érintő problémáinak tanulmányozása céljából hívják össze az ENSZ soron kívüli közgyűlését. Részvételünkkel arra törekszünk, hogy hozzájáruljunk a fejlődő országok függetlenségének erősítéséhez és a kölcsönös előnyökön nyugvó, egyenjogú nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez.” 17 Magyarország, 1973. 3. sz. 18 International Herald Tribune, 1974. jan. 20. 44
