Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Baranyi Gyula: „Európa éve" és az atlanti vita
távlatokkal kecsegtető korszerűsítése és megújítása évének képzelt el, amelyre egy új Atlanti Charta tette volna föl a koronát, ahelyett olyan év lett, amelyben minden eddiginél mélyebbre süllyedt a Washington és európai partnerei közötti viszony.” Hiba lenne azonban, ha azt a következtetést vonnánk le, mintha Washington kezében nem lenne több eszköz akaratának érvényesítésére. A jelek szerint pillanatnyilag szövetségesei megosztását tekinti legfőbb céljának, hogy ha már nem sikerült a tőkés világot saját védőszárnyai alatt újraegyesítenie, megakadályozza partnerei regionális tömörülését. Figyelemre méltó ebből a szempontból a már idézett Theodore Geiger nézete: „Ha az európaiak nem folytatják egyesülésüket, akkor ennek szerintem az Egyesült Államok új európai hegemóniája lesz a vége. Más szóval, ha az európai országok nem lépnek tovább az egyesülés útján, akkor olyan súlyos belső politikai problémákkal találják szemben magukat, amelyekkel képtelenek lesznek megbirkózni. És akkor ilyen vagy olyan segítségért az Egyesült Államokhoz fognak folyamodni.”23 A prognózis, illetőleg a mögötte meghúzódó szándék elég egyértelmű. Mint ahogy egyértelműen leszögezhetjük azt is, hogy az oly nagy reményekkel beharangozott „Európa éve” egyelőre nem virradt föl az atlanti szövetség számára. A megrendült amerikai hegemónia orvoslására kigondolt „új Atlanti Charta” ügye megrekedt valahol a viharok korbácsolta észak-atlanti vizeken. Európa éve — az atlanti válság éve lett. 23 Lásd Newsweek, 1974. ápr. 1.
