Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Baranyi Gyula: „Európa éve" és az atlanti vita
nézeteltérések elmérgesedése is elsősorban azért aggasztja az amerikai uralkodó köröket, mivel globális politikájuk sarkköve, európai hegemóniájuk fő eszköze, a NATO, széthullással fenyeget. Ha tüzetesebben megvizsgáljuk az Egyesült Államok európai offenzívájának homályosságában is egyértelmű és szónokiasságában is célratörő alapdokumentumát, Henry Kissinger 1973. április 23-i New York-i beszédét, amelyben hivatalosan meghirdette „Európa évét” és fölvázolta az „új Atlanti Chartát”, akkor kiderül, hogy az Egyesült Államok kormánya számára az atlanti probléma egyetlen kérdés körül sűrűsödik össze. Kissinger nevezetes beszédét alaposan elemezte a tudományos irodalom20, ezért szükségtelennek tartom most annak tüzetes taglalását. Mondanivalóm lényege szempontjából két sarkalatos tételét emelem ki a beszédnek, amely lapunk e számának dokumentumrovatában megtalálható. Az egyik: „Az atlanti problémákat átfogóbb módon kell megtárgyalni. A politikai, a katonai és a gazdasági problémákat a valóság kapcsolja össze egymással az atlanti kapcsolatokban.. Ez az a bizonyos csomagterv, amely ellen a nyugat-európai szövetségesek elkeseredetten harcolnak. És az első menetet meg is nyerték 1973 szeptemberében, amikor a Közös Piac kilenc tagországa megállapodott, hogy egy átfogó atlanti deklaráció helyett legalább két deklarációt kell előkészíteni: egy NATO-nyilatkozatot a biztonságról és egy másikat a gazdasági és politikai problémákról, hogy így elkerüljék az amerikai csapatok és a kereskedelem összekapcsolását.21 A másik idézet Kissinger „atlanti beszédéből”: „A mi szemünkben az európai egység ma‘is az, ami mindig is volt: nem öncél, hanem a Nyugat megerősítésének eszköze. Továbbra is támogatjuk az európai egységet, mint a nagyobb atlanti partneri viszony komponensét.” (Kiemelés tőlem — B. Gy.) Az amerikai hegemonisztikus törekvéseket ennél frappánsabban talán nem is lehetett volna megfogalmazni. Az európai partnerek ebben a kérdésben is elkeseredett harcot folytattak. A kilencek említett szeptember 20-i nyilatkozattervezete gondosan kerülte az amerikai tervezetben szereplő olyan kulcsszavakat, mint a szövetségesek közötti „kölcsönös függőség” és „partneri viszony”, ehelyett megelégedett a tagországok „szoros kapcsolatával” és „harmonikus együttműködésével”.22 A kilenc nappal később benyújtott amerikai ellenjavaslat elfogadta az EGK szövegtervezetét, de visszaállította benne a „kölcsönös függőség” és „partneri viszony” kifejezéseket, és az európai célok és sikerek kifejtését mindenütt megtoldotta az „Egyesült Államok segítségével” vagy az „Egyesült Államokkal együttműködve” kifejezésekkel. Az európai Közös Piac (nóta bene: a Közös Piac mint politikai egység és nem a NATO európai szárnya) az elmúlt ősz és tél folyamán vég nélküli és időnként heves nyilvános szócsatákig fajuló vitát folytatott az amerikai féllel a végleges szövegek megfogalmazása körül. (A vita hevességére jellemző Kissinger 1973. decemberi beszéde, melyet Londonban mondott a Pilgrim Society gyűlésén, vagy később a szenátor-feleségek előtt, Washingtonban tett nyilatkozatai, Nixon ismételt kirohanásai és az európai partnerek, különösen Jobert francia külügyminiszter nem kevésbé heves visszavágása.) A NATO-n belüli ellentétek a tavaly novemberi közel-keleti háború kapcsán pat20 Egyik legfrappánsabb kritikai elemzése Ian Smart tollából jelent meg a The World Today c. folyóirat 1973. júliusi számában. 21 Lásd The Economist, 1974. jan. 12. 22 Ugyanott. 31
