Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Horn Gyula - Szűrös Mátyás: A Szovjetunió az európai kollektiv biztonságért
A NATO érdemben nem reagált ezekre a kezdeményezésekre. A fegyveres erők létszámának csökkentése terén hozott konkrét intézkedések a Varsói Szerződés tagállamai részéről egyoldalúak maradtak. (Megjegyezzük, hogy csak hosszú évekkel később, a NATO Állandó Tanácsának 1968. június 24—28-i reykjavíki üléséről kiadott hivatalos közlemény foglalkozik először érdemben a Kelet és Nyugat közötti arányos csapatcsökkentések lehetőségének vizsgálatával.) Nem valósultak meg az európai térség akkori uralkodó politikai viszonyainak javítására irányuló kezdeményezések sem. Ebben az Egyesült Államok agresszív külpolitikájának befolyása mellett óriási szerepe volt annak, hogy Nyugat-Németországban a revansista körök képviselői voltak uralmon. A Szovjetunió német kérdéssel kapcsolatos politikájában a fordulat a hatvanas évek elejére lényegében betetőződött, ami kihatással volt egész európai koncepciójára. A két német állam különállásának véglegességéből s gyökeresen eltérő társadalmi-politikai fejlődéséből kiindulva kellett meghatároznia lépéseit. A hatvanas évek folyamán — bár fokozatosan, de erőteljesen — összeurópai méretekben utat tört magának a realitások elismerése, s az ennek megfelelő politika kialakulása. Az enyhülési folyamat a szovjet —francia kapcsolatok és együttműködés fejlődésével, kibontakozásával vette kezdetét, amit további kedvező események követtek. A realitások általános elismerésével összefüggésben a következőkről sem szabad megfeledkezni: az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai események idején bebizonyosodott, hogy talajt vesztett minden imperialista kísérlet a szocializmus alá- ásására, megdöntésére. Ezek az események fokozott mértékben ébresztették rá a tőkés világ vezető köreit az erőviszonyok reális felmérésére, az egyetlen reális alternatíva — a békés egymás mellett élés elvének — fokozatos elfogadására. S mindebben óriási szerepe volt a szovjet külpolitikának. A hatvanas évek közepétől új szakasz kezdődött az európai biztonság ügyének alakulásában. Ebben kiemelkedő szerepe volt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé 1966-os bukaresti ülésének, amely nyilatkozatot fogadott el az európai biztonság ügyében. A dokumentum részletes, ma is érvényes megállapításokat tartalmaz azokról a szükségesnek vélt intézkedésekről, amelyeket az európai államoknak a két- és többoldalú szerződések keretében tenniük kell az európai fegyveres összeütközések elhárítására és a kollektív biztonság erősítésére. Az ülés felhívással fordult az európai államokhoz a biztonsági értekezlet összehívása érdekében. A Politikai Tanácskozó Testület későbbi, 1969-es budapesti ülése joggal állapította meg: „Megérlelődtek az európai tartós béke feltételei, és egyetlen európai állam sem emelt szót egy összeurópai értekezlet gondolata ellen.” Az 1960-as évek végén tehát elkezdődött az összeurópai biztonsági értekezlet gyakorlati megvalósításának időszaka és a tulajdonképpeni európai enyhülés kibontakozása. Ennek a konstruktív folyamatnak főbb tényezőit az alábbiakban összegezhetjük: — Tovább erősödött a Szovjetunió és a szocialista országok nemzetközi befolyása és külpolitikai aktivitása. — A nemzetközi kapcsolatokban — a külpolitikai eszközök között — mind nagyobb szerepet kaptak az elvi alapokon nyugvó rugalmas, korszerű módszerek. Kölcsönös engedményekre, kompromisszumokra került sor a világhelyzet szempontjából nagy fontosságú problematikus területeken. — Egyes nyugat-európai országokban, elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságban, a reálpolitika hívei kerültek hatalomra. 11
