Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Horn Gyula - Szűrös Mátyás: A Szovjetunió az európai kollektiv biztonságért
katonai bázisa. Ilyképpen az európai béke és biztonság jövője szempontjából rendkívül veszélyes helyzet alakult ki. A Szovjetunió levonta ebből a következtetéseket, s szövetségeseivel karöltve „átrendezte” európai politikáját. A NATO agresszív terveivel szembeállította olyan szerződéses rendszerek megteremtésére irányuló kezdeményezéseit, amelyek célja: megakadályozni a német militaVizmus újjáélesztése nyomán — a NATO részéről — fenyegető katonai összeütközéseket. Ebből a szempontból is kiemelkedő jelentőségűek a Szovjetunió 1954—1955-ben előterjesztett javaslatai a kollektív biztonságról szóló összeurópai szerződés megkötésére, illetve az összeurópai biztonsági értekezlet összehívására vonatkozóan. A Szovjetunió európai politikájának másik, az előzőtől elválaszthatatlan fő tartalmi célja volt, hogy elismertesse az európai tőkésországokkal a földrészen kialakult űj politikai viszonyokat, a területi status quót. Más szóval, biztosítsa, hogy a nyugati hatalmak tartsák tiszteletben a létrejött európai népi demokratikus országokat, és elejét vegye minden olyan kísérletnek, amely ennek megváltoztatására irányulna. A realitásokból kiindulva a szovjet külpolitikának tekintetbe kellett vennie, hogy a második világháború után a tőkés világban — s ezen belül Európában — új típusú imperialista katonai-politikai szövetségi rendszer jött létre. Azelőtt két-három egymással szemben álló imperialista katonai-politikai csoportosulás osztotta meg a tőkés világot, ám a második világháborút követő történelmi változások új helyzetet teremtettek. A leg- ujabbkori nyugati katonai-politikai szövetségi rendszer (a NATO, s annak kiegészítéseként a CENTO és a SEATO) jellemző vonása, hogy a NATO — a szervezetet kiegészítő regionális katonai-politikai szövetségekkel együtt — a huszadik század első olyan globális katonai paktuma, amely szinte az egész tőkés világot egyetlen katonaipolitikai szövetségbe tömöríti. A nyugati világ vezető katonai-politikai hatalmának, az Egyesült Államoknak 52 országgal kötött kétoldalú katonai szerződései tovább erősítik az imperializmus átfogó katonai szövetségi rendszerét. Ennek a szövetségnek fő feladata a szocialista előretörés megakadályozása, a szocializmus általános térhódításának feltartóztatása. A Szovjetunió és a vele egyetértő szocialista országok 1955-ig nem rendelkeztek sokoldalú politikai-katonai szövetségi rendszerrel. Sőt, a szocialista világrendszerben ma sincs az imperialista katonai tömbhöz hasonló átfogó szervezet. Ugyanis a Varsói Szerződés Szervezete valójában regionális jellegű, csak európai szocialista államokat tömörít. A Varsói Szerződés létrehozása (1955. május 14.) döntő válasz volt az 1954-es párizsi egyezményre, amelynek értelmében Nyugat-Németország tagja lett az Észak-atlanti Szövetségnek, s szabad kezet kapott az ország korszerű fegyverekkel történő újrafelfegy- verzéséhez. A Varsói Szerződés a szocialista világrendszer történetének első védelmi szerződése. Egyik legfontosabb eleme az, hogy a szocialista országok közötti addigi kétoldalú szerződésekben rögzített támogatást és segítségnyújtást a kollektív védelem és a sokoldalú kölcsönös segítségnyújtás szintjére emeli. A Varsói Szerződés Szervezetének létezése és működése megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya szellemének, mely szerint az ENSZ tagállamainak, illetve azok csoportjainak joguk van a béke megőrzése érdekében kollektív erőfeszítéseket tenni és ezekhez regionális nemzetközi szervezetet alakítani. Emellett a Varsói Szerződés — a védelmi szövetség erősítésén túl — céljaiban döntően az európai térség békéjével és biztonságával összefüggő nagy horderejű kezdeményezések fóruma. Ezekkel össze9 j.
