Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Horn Gyula - Szűrös Mátyás: A Szovjetunió az európai kollektiv biztonságért
címzett levelében kifejtett a Népszövetség alapokmányának kiegészítésére és megváltoztatására vonatkozóan.5 1935-ben a Szovjetunió kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötött Francia- országgal és Csehszlovákiával. 1939-ben — amikor már nyilvánvalóvá vált a hitleri Németország fokozott ütemű előkészülete a Szovjetunió elleni háborúra — a szovjet kormány ismét kísérleteket tett az európai kollektív biztonsági rendszer létrehozására. Abból indult ki, hogy a politikai helyzet életbevágóan igényli a fasiszta agresszióval szemben álló erők egységfrontjának megteremtését. Kezdeményezésére tárgyalások kezdődtek a Szovjetunió, Anglia és Franciaország képviselői között, azonban ezek a tárgyalások végül is nem jártak sikerrel, mert a nyugati hatalmak — Anglia, Francia- ország, USA — vezető körei a fasiszta államokkal való megalkuvás, az ún. benem- avatkozási politika útjára tértek. Emögött alapjában véve az a szándék lappangott, hogy a fasiszta agresszort a Szovjetunió ellen irányítsák. A Szovjetunió, miután meggyőződött arról, hogy Anglia és Franciaország nem hajlandó vele kölcsönös segítségnyújtási és katonai együttműködési egyezményt kötni, elfogadta Németország javaslatát egy megnemtámadási szerződés megkötésére. Az 1939. augusztus 23-án létrejött szovjet —német szerződés így csaknem két évvel későbbre halasztotta a háború kezdetét. A második világháborút megelőző bonyolult időszakban tehát, amikor egyre inkább aktivizálódott a fasiszta szövetségesek tábora, a szovjet külpolitika erőfeszítései arra összpontosultak, hogy megakadályozzák a Szovjetunió ellen irányuló fasiszta agresz- sziót, a világháború kirobbanását, vagy legalábbis a legtávolabbi időre tolják ki azt. Az egyedül álló szovjet állam nem tudta ugyan megakadályozni a világégést, de a szovjet —német szerződés megkötésével sikerült bizonyos időt nyernie. A honvédő háború éveiben a szovjet külpolitika alapvető feladatának tekintette, hogy minden eszközzel elősegítse az ellenség mielőbbi szétzúzását. Ezt a célt szolgálta az a szövetségi rendszer, amelyet az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Francia- országgal létrehozott. Nehéz és bonyolult feladat volt ez a szovjet diplomácia számára, hiszen a koalíció tagjai különböző célokat követtek, bár egyformán érdekük volt a közös ellenség feletti győzelem. A szovjet külpolitika és diplomácia sikerrel oldotta meg ezt a feladatot is: 1941. július 12-én szovjet—angol megállapodás jött létre a Németország elleni közös akcióról; ugyanez év szeptemberében megállapodás született arról, hogy a két nyugati hatalom (az USA és Nagy-Britannia) fegyvereket és egyéb eszközöket szállít a Szovjetuniónak. 1942. május 26-án szovjet —angol, majd június 11-én szovjet —amerikai szövetségi szerződést írtak alá. Ezenkívül minden lehetőséget felhasznált az antiimperialista, békeszerető erők mozgósítására, a fasizmus elleni aktivitás fokozására. Ezekben az években a szovjet külpolitikát és diplomáciát az antifasiszta koalíció megőrzésének, a második front megnyitásának, a háború utáni igazságos rendezésnek ügye vezette. Attlee brit miniszterelnök — utalva a Szovjetuniónak a harmincas években az európai béke és kollektív biztonság ügyében tett kezdeményezéseire — sajnálattal állapította meg 1945-ben: „Ha akkor elfogadjuk ezeket a javaslatokat, el lehetett volna kerülni a második világháborút.. .”6 5 ÍV. B. Zaharova: Európai kollektív biztonság. Állami Jogi Kiadó, Moszkva 1959. 45. old. (oroszul). 6 Pravda, 1973. május 17. 7
