Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Horn Gyula - Szűrös Mátyás: A Szovjetunió az európai kollektiv biztonságért
nyilvánvaló, hogy a nemzetközi feszültség enyhítésének folyamata, s ezen belül az európai tartós béke és biztonság megteremtése kölcsönös erőfeszítéseket igényel a különböző társadalmi rendszerű államoktól, a burzsoá propaganda időről időre mégis megkísérli olyan színben feltüntetni az e téren létrejött eredményeket, mintha azok elérése kizárólag a nyugati világ érdeme volna. Ám a történelmi tények egyértelműen tanúsítják, hogy a Szovjetuniónak, a szocialista közösségnek döntő szerepe van a bekövetkezett fordulatban. Objektív valóság, hogy amíg csak tőkés rendszer, csak kapitalista államok léteztek Európában, az országok közötti ellenségeskedés s a háborúk jellemezték a kontinens történelmét. Általános érvényűnek tekinthetjük azt a megállapítást, hogy az első szocialista állam, a Szovjetunió létrejöttével vált „intézményessé” a tartós békéért, az európai kollektív biztonságért folytatott harc, minthogy a békepolitika a szocialista társadalom természetéből fakad. A Szovjetunió fennállása óta egyetlen államot sem támadott meg, ezzel szemben a tőkés nagyhatalmak az agressziók egész sorát követték el. I. 1973 decemberében volt negyven éve annak, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága határozatot fogadott el — 1933. december 12-én — az európai kollektív biztonságért folytatott harcról.1 A szovjet kormány e határozat alapján összefüggő koncepciót dolgozott ki az európai kollektív biztonságról, és képviselői 1934 és 1936 között több alkalommal konkrét lépések megtételét javasolták a Nemzetek Szövetségében és más nemzetközi fórumokon. A Központi Bizottság határozata kifejezte a Szovjetunió szándékát: kész belépni a Népszövetségbe, hogy ily módon elősegítse, hogy a szervezet a béke megőrzésének egyetemes fórumává váljék. A szovjet külpolitika azt is céljának tekintette — a már meglevő nemzetközi szervezetek módosítása és új tartalommal való megtöltése mellett —, hogy hozzanak létre a béke és biztonság szavatolását szolgáló újabb összeurópai és regionális egyezményeket, szövetségi rendszert. Ilyen új elgondolást tükröző konkrét javaslata volt abban az időben a szovjet kormánynak egy európai regionális biztonsági egyezmény, az űn. keleti paktum létrehozása. Lényege, hogy az európai államok egy csoportja két egymáshoz kapcsolódó szerződést kötött volna: a Szovjetunió, Németország, Lengyelország, Csehszlovákia, Finnország és a balti államok megállapodása a regionális kölcsönös segítségnyújtásról, valamint egyezmény kötése a Szovjetunió és Franciaország között. Az utóbbi értelmében a Szovjetunió kötelezettséget vállalt volna Franciaországgal szemben a locarnói egyezmények garantálására, Franciaország viszont a keleti regionális egyezmény szavatolását vállalta volna. Ily módon kollektív formában garantálták volna az érintett államok biztonságát, s annak megakadályozását, hogy Európa különböző szemben álló tömbökre szakadjon. Ez a szovjet alapkoncepció kiállta az idő próbáját, és a történelmi követelményeknek megfelelő módosításokkal a későbbiekben is kiindulóalapul szolgálhatott. Innen, tehát 1933-tól számíthatjuk a szovjet platform megszületését és a küzdelem kezdetét az 1 1 A szovjet külpolitika és az európai biztonság. IMO Kiadó, Moszkva 1972. 7. old. (oroszul). 4
