Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Anglia 1954-ben elutasítja az indokínai háborúba való beavatkozást (Részlet Anthony Eden emlékirataiból)
vagy megsemmisítik, vagy megadásra kényszerítik. Elmondtam, Mr. Dulles és Radford tengernagy nyilvánvalóan attól félnek, hogy Dien Bien Phu eleste nyomban a francia ellenállás teljes összeomlását fogja magával vonni egész Indokínában, és ennek elkerülése érdekében drámai gesztussal egy angol—amerikai beavatkozás mellett foglalnak állást. Azt már felismerték, hogy ez nem mentheti meg Dien Bien Phut, mégis szeretnének lelket önteni a franciákba és a vietnamiakba, meg akarják akadályozni a teljes bomlást. Ha az intervenció angol—amerikai alapon történnék, ehhez úgy látják, könnyebben szerezhetik meg a Kongresszus hozzájárulását. Az amerikaiak azt javasolták tehát: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vállaljanak együttes kötelezettséget, hogy részt vesznek Indokína védelmében, és vállalják azt is, hogy ennek biztosítékaképpen azonnal katonai segítséget nyújtanak a franciáknak, ami jelképes mértékű brit hozzájárulást is magában foglalna. Közöltem a miniszterelnökkel, hogy nem értek egyet sem az intervenció hatásosságába vetett amerikai hittel, sem azzal az amerikai nézettel, hogy az intervenció a légierők bevetésére lenne korlátozható. Kételkedtem abban, hogy a javasolt lépésnek komoly hatása lenne az indokínai hangulatra, abban pedig teljesen biztos voltam, hogy a nacionalista közvélemény Délkelet-Azsiában általában kedvezőtlenül fogadná. Nem hittem, hogy az Egyesült Államok részéről előirányzott korlátozott rendszabályok katonailag számottevő eredményre vezethetnek; a katonai segítség nem lehetett hatásos szárazföldi csapatok igénybevétele nélkül. Sir Winston a helyzetet összefoglalva úgy látta, arra akarnak rávenni bennünket, hogy vegyünk részt a Kongresszus félrevezetésében, amely olyan katonai műveletet hagyna jóvá, amely önmagában véve sikertelenségre lenne ítélve, ugyanakkor pedig a világot egy nagyobb háború küszöbére sodorná. Megegyeztünk tehát abban, hogy el kell utasítanunk minden olyan kötelezettségvállalást, amely a franciáknak Indokínában nyújtandó katonai segítségre vonatkoznék. Most már elkerülhetetlennek látszott, hogy az ország jelentős részei kommunista ellenőrzés alá kerülnek, és a tartós rendezés legalaposabb reménye valamiféle területi megosztásban mutatkozott meg. Mind Sir Winston, mind én úgy véltük, hogy célunk csak a francia tárgyalási pozíció megerősítése lehet Genfben, ez pedig nem érhető el korlátozott és elsietett katonai akcióval. Ellenkezőleg, célszerűbb volt bizonytalanságban tartani a kínaiakat a tekintetben, milyen esetleges lépések állnak Franciaország szövetségeseinek szándékában. Ezután bemutattam a miniszterelnöknek azokat az irányelveket, amelyeket a kormány néhány órán belül megtartandó rendkívüli ülése számára már előre elkészítettem. Ezek a következők voltak: 1 2 1. A londoni kommünikét nem tekintjük úgy, mintha az indokínai szövetséges beavatkozás lehetőségének azonnali megtárgyalására kötelezne bennünket. 2. Nem vagyunk hajlandók semmiféle kötelezettséget vállalni már most, a genfi konferenciát megelőzően, az Egyesült Királyság indokínai katonai akcióját illetően. 147 4
