Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Anglia 1954-ben elutasítja az indokínai háborúba való beavatkozást (Részlet Anthony Eden emlékirataiból)

maguk a franciák közöltek velünk. Evégett a délután későbbi részében Mr. Dulles és én tanácskozásra jöttünk össze M. Bidault-lal a Quai d’Orsayn. Dulles azzal kezdte, hogy amennyiben a franciák biztosítékot adnak arra vonatkozólag, hogy Dien Bien Phu eleste után is tovább folytatják a harcot, az Egyesült Államok késedelem nélkül nekilát az egész terület védelme megszervezésének. Mint észrevettem, Mr. Dulles megjegyzései azt a határozott látszatot keltették, mintha a londoni kommüniké valamilyen módon máris elkötelezte volna az Egyesült Királyságot az indokínai fegyveres akció mellett. Közbeszóltam és rámutattam, hogy ez nincs így, Bi- dault pedig helyeselt nekem. Bidault nem adott egyenes választ Dulles kérdésére, arra szorítkozott, hogy hangsúlyozza Dien Bien Phu elestének katasztrofális következményeit. Mr. Dulles ekkor elővett egy levéltervezetet, amelybe az Egyesült Királyság delegációja éppen csak röviden beletekinthetett, átadta azt Bidault-nak és felajánlotta, hogy a levelet hivatalosan is elküldi, ha ez hasznosnak mutatkozna. Amennyire megállapíthattuk, a levél lényegének az látszott, hogy bár most már sajnálatos módon elkésett az amerikai segélynyújtás Dien Bien Phunál, az Egyesült Államok — ha Franciaország és a többi szövetségesek kívánják — kész fegyveres erőket irányítani Indokínába, így nemzetközivé téve a háborúskodást és védelmébe véve Délkelet-Ázsiát a maga egészében. M. Bidault perceken keresztül töprengett, majd kijelentette, hogy kész elfogadni a levelet, ha Mr. Dulles hivatalosan megküldi. Amikor a megbeszélés véget ért, haladéktalanul a következő táviratot küldtem a külügyminisztériumnak:

„Most már egészen világos, hogy elsőrendű fontosságú döntés előtt állunk, nevezetesen közölnünk kell az amerikaiakkal, hogy hajlandók va- gyunk-e csatlakozni tervükhöz, vagy sem. Fontosnak látszik, hogy erről tárgyaljak kollégáimmal, ezért még ma este visszatérek Londonba.”

Röviddel ezután Maurice Schuman hívott fel telefonon és közölte: mind Laniel2, mind Bidault erősen lamellett vannak, hogy utazzam Londonba; remélik, latba vetem befolyásomat kollégáimnál, hogy a Dulles által kívánt vonalon haladjunk. Úgy látszik azonban, hogy a franciák még az este folyamán meggondolták magukat. Denis Allen ugyanis elutazásom után üzenetet küldött nekem, melyben jelezte, hogy Bidault, újabb megfontolás után, már nincs elragadtatva az amerikai javaslatoktól; ha Dulles erőlteti a dolgot, Bidault valószínűleg azt fogja indítványozni Lanielnek, hogy ne fogadja el az amerikai intervenciót.

A londoni repülőtérről egyenesen Chequersbe hajtattam, hogy részletes jelentést tegyek a helyzetről a miniszterelnöknek. Mint oly gyakran történt együttes munkánk hosszú évei alatt, most is meg kellett állapítanom, hogy bár fizikailag több száz mérföld távolságban voltunk egymástól, Sir Winston Churchill és én azonos következtetésre jutottunk. Mindketten elkerülhetetlennek láttuk már, hogy a Dien Bien Phu-i francia helyőrséget

2 Francia miniszterelnök. — A szerk.

146