Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Anglia 1954-ben elutasítja az indokínai háborúba való beavatkozást (Részlet Anthony Eden emlékirataiból)
és Radford tengernaggyal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével. Mr. Dulles azzal kezdte, meg van győződve, hogy a franciákat csak abban az esetben lehet rábírni a küzdelem folytatására, ha tudják, hogy „mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik az elnök alkotmányos felhatalmazásának keretében annak érdekében, hogy csatlakozzunk hozzájuk a harcban”. A franciák már közölték, nem lenne elégséges számukra olyan biztosíték, mely szerint Dien Bien Phu eleste esetén segítünk megvédeni nekik Indokína fennmaradó részét. Hacsak nem veszünk részt légi akcióval magáért az erődért folyó harcban, ez lesz „az utolsó csatájuk”. Mr. Dulles kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak nincs lehetősége a Dien Bien Phu-i csatában való részvételre, mert az elnöknek nincs felhatalmazása arra, hogy ilyen gyorsan cselekedjék, és mert teljesen világos, hogy most már semmiféle beavatkozás nem mentheti meg a reménytelen helyzetben levő erődöt. Megkérdeztem Mr. Dullest, milyen intézkedésekre gondol mégis. Radford tengernagy válaszolt, azt mondta, hogy kell valamilyen katonai erőfeszítést tennünk, amivel haladéktalanul megsegítjük a franciákat. A brit segítség módjaként felvetette, hogy RAF-egysége- ket küldhetnénk Malájföldről vagy Hongkongból Tonkinba. Megkérdezte, nincs-e repülőgép-anyahaj ónk a térségben. Sem Radford tengernagy, sem Mr. Dulles nem adott részletesebb magyarázatot a szándékolt együttes katonai akcióról. Az előbbi még megjegyezte, hogy amennyiben Dien Bien Phu elesik, valószínűleg néhány napon belül az egész indokínai katonai helyzet ellenőrizhetetlenné válik. Forrongások törhetnek ki Saigonban és Hanoiban, és az egész lakosság a franciák ellen fordulhat. Szerinte mindezek megelőzésének egyetlen útja, hogy megmutassuk: a franciáknak hatalmas szövetségeseik vannak a harcban. Válaszképpen rámutattam, hogy mielőttünk a franciák nem festették a helyzetet ennyire reménytelennek. Ellenkezőleg, a francia kormány még aznap reggel is azt adta értésére Őfelsége nagykövetének, hogy bár a Dien Bien Phu-i helyzet nagyon súlyos, eleste esetén máshol fogják folytatni a harcot. Feltettem a kérdést Radford tengernagynak, valóban úgy hiszi-e, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság légi intervenciója döntően megváltoztathatja a helyzetet: megfontolták-e az amerikaiak, mi lenne a világközvéleményre gyakorolt hatás, és hogyan reagálnának a kínaiak. Szerintem nem valószínű, hogy megfeledkeznének az orosz—kínai szövetségről. Lehetséges, ha akciót kezdünk Indokínában, Vietnammal és a Viet Minh-nyel egyaránt szemben találjuk magunkat, ráadásul pedig a legjobb úton vagyunk egy világháború felé. Radford tengernagy azt felelte: sohasem gondolt arra, hogy a kínaiak beavatkoznak az indokínai háborúba, nincsenek is meg ehhez a megfelelő erőforrásaik. Ha megpróbálkoznának a légi intervencióval, ezt megakadályozhatnánk az igen sebezhető kínai repülőterek bombázásával. Találkozónk végén megmondtam Mr. Dullesnak, hogy a brit közvéleményt olyan nehéz döntés elé állította, amelynél még keresve is alig lehetne nehezebbet találni. Biztosítottam, hogy az ügyet haladéktalanul megbeszélem kollégáimmal. Szükségesnek tartottam annak tisztázását, mi az oka, hogy az amerikaiaknak a francia kormány nézeteiről adott beszámolója eltér attól, amit 145
