Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Dr. Salgó László: Franciaország Kína-politikája 1949 és 1973 között
„Kétségkívül Szovjet-Oroszország, miután Kínában segítette hatalomra jutni a kommunizmust, konstatálja, hogy semmit sem tehet anélkül, hogy Oroszország ne legyen Ázsia egy részének fehér nemzete. Olyan, amely nagyon bőségesen rendelkezik földdel, üzemmel, gazdasággal — ellentétben a sárga sokasággal (multitude jaune), mint amilyen a megszámlálhatatlan népességű és nyomorúságos, elpusztíthatatlan és ambiciózus Kína, amely, miután akarva, nem akarva olyan hatalmat épít, amelyet nem tud irányítani, a körülötte levő területekre tekint, amelyeken egy napon terjeszkednie kell.. .”5 A négyszemközti beszélgetésen, Rambouillet kastélyában de Gaulle még nyíltabban, még félreérthetetlenebbül fejtette ki véleményét „a szovjethatalom múltbeli bűnéről”, a kínai forradalom támogatásáról és Kínával kapcsolatos távlati elképzeléseit.6 A színes bőrű gyarmati népekkel szembeni ellenszenv, sőt félelem 1960 elején magától értetődően elég erős volt ahhoz, hogy a kiszivárgott vagy kiszivárogtatott Elysée-palotabeli vélemények — melyekhez hasonlók másutt is megfogalmazódtak — visszhangra találjanak Franciaországban. Amikor N. Sz. Hruscsov Párizsba érkezett, még nagyon közelinek tűnt a vietnami vereség, és Franciaország mindennapi életéhez tartozott a kegyetlen algériai vérontás.7 A Szovjetunió irányában tett első közeledési kísérlet az algériai háború árnyékában nem vezethetett eredményre, sőt Hruscsov 1960 márciusában lezajlott látogatásakor a francia—szovjet viszony — a francia—kínai viszonyhoz hasonlóan — mélypontra zuhant. 1960 májusában, az „U—2 ügy” után de Gaulle-nak döntő szerepe volt a párizsi csúcskonferencia megtorpedózásában. Ezt követően 1961 tavaszán L. I. Brezsnyevnek, aki akkor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöke volt, Marokkóba tartó különrepülőgépét az algériai partok előtt Mirage típusú francia vadászgépek üldözőbe vették. Evian előestéjén pedig, amikor a Szovjetunió elismerte az Algériai Ideiglenes Forradalmi Kormányt, de Gaulle hazarendelte moszkvai nagykövetét. A Szovjetunió párizsi diplomáciai missziójának vezetője, Vinogradov nem tehetett mást: elhagyta a francia fővárost. . . Az algériai háború befejezése új helyzetet teremtett. Franciaország elszigetelődése, bénultsága megszűnt, Párizs visszanyerte diplomáciai mozgásszabadságát. Evian egyúttal a de gaulle-i diplomácia eredeti „kínai kombinációjának” végét is jelentette. Mindez abban az időpontban történt, amikor Párizs számára kedvező körülményként jelentkezett, hogy a nemzetközi munkásmozgalom addigi belső vitái nyíltan a felszínre kerültek. 5 Charles de Gaulle: Discours et Messages III. Plon, Párizs 1970. 130. old. 6 J. R. Tournoux: i. m. 365. old. 7 Háborúellenes tüntetések, ultra-merényletek, az Algériából érkezett sebesülteket szállító kocsioszlopok a Quartier Latin kórháza előtt már hatodik esztendeje szították az érzelmeket, és táplálták a színes bőrű népekkel szembeni előítéleteket. Dijon akkori polgármestere, Kir kanonok például — a Vatikán tiltó szava ellenére — mindenáron személyesen szerette volna városában üdvözölni Hruscsovot. Mint mondotta, azért, hogy ő is kifejtse a szovjet kormányfő előtt: az oroszoknak és a franciáknak együtt kell harcolniuk a „périle jaune” (a sárga veszedelem) ellen. 88
