Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)

1973 / Próbaszám - Horn Gyula - Dr. Szűrös Mátyás : A Szovjetunió az európai, kollektív biztonságért

Az 196CPas évek végén tehát elkezdődött az összeurópai biztonsági értekezlet gyakorlati megvalósításának időszaka és a tulajdonképpeni európai enyhülés kibontakozása. Ennek a konstruktív folyamatnak főbb tényezőit az alábbiakban foglalhatjuk össze:

— Tovább erősödött a Szovjetunió és a szocialista országok nemzetközi befolyása és külpolitikai aktivitása, melyet az SZKP XXIV. kongresszusa összegezett egységes békeprogrammá.

— Fokozódtak a tőkés világrendszer belső ellentmondásai, a nyugateurópai államok önállósodási törekvései az Egyesült Államokkal szemben.

— A nemzetközi kapcsolatokban — a külpolitikai eszközök között — mind nagyobb szerepet kaptak az elvi alapokon nyugvó rugalmas, korszerű módszerek. Kölcsönös engedményekre, kompromisszumokra került sor a világhelyzet szempontjából nagy fontosságú problematikus területeken.

— Egyes nyugat-európai országokban, elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságban, a reálpolitika hívei kerültek hatalomra.

— Erősödött és szélesedett az európai haladó mozgalmak tevékenysége, a néptömegek befolyása a tőkésállamok külpolitikájára.

Áttekintve az elmúlt évtizedben megtett út eseményeit megállapíthatjuk, hogy az európai biztonság és együttműködés ügyében a tényleges fordulatot a Szovjetunió és az NSZK, illetve a Lengyelország és az NSZK közötti szerződések megkötése hozta meg. Ez olyan frontáttörést ielentett az európai szocialista és tőkésállamok kapcsolataiban, amelynek hatására ugrásszerűen megjavultak a földrész politikai viszonyai. A fordulatot előidéző alapvető tényezők közismertek. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülésén (1971. január) elfogadott nyilatkozat már ezek figyelembevételével tett konkrét javaslatokat az összeurópai értekezlet összehívására.

Kétségtelen, hogy e szerződések és megállapodások rendszerének létrejötte nem szüntette meg a nyugatnémet militarizmus elleni harcot, de mindenképpen új megvilágításba helyezte ennek a harcnak jellegét és fontosságát. Az ún. keleti szerződéseknek és az ezek nyomán születő újabb megállapodásoknak az NSZK és a szocialista országok között elsőrendű fontossága Európa jelene és jövője szempontjából abban van, hogy az egyezmények hálózata megköti a nyugatnémet revansista és militarista körök kezét a kialakult területi és politikai status quo erőszakos felborítására irányuló esetleges szándékukban. Ez vonatkozik valamennyi olyan nyugatnémet kormányzatra is, amely esetleg felváltaná a reálpolitikai irányzatú szociáldemokrata vezetést.

A Szovjetunió európai céljainak megvalósításában óriási szerepe volt annak, hogy az általa folytatott politika módszerei és formái megfeleltek a reális erőviszonyokból eredő követelményeknek. A Szovjetunió az elmúlt hosszú évek során európai politikájában is alkalmazta a minimális és maximális program lenini koncepcióját. A hosszú távra szóló tartós európai béke és biztonság megteremtésére vonatkozó kezdeményezéseit azonnal megvalósítható, konstruktív, két- vagy többoldalú vonatkozású javaslatokkal ötvözte. A szovjet külpolitikának mindig igen fontos eleme volt a pezsgő kezdeményezőkészség. A legsúlyosabb és feszültségekkel terhelt idő23