Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Pálos Tamás: A nemzetközi kapcsolatok és az ideológiai harc
Az ideológia és a külpolitika elválaszthatatlan kapcsolatának elismerése nem jelenti azonban azt, hogy egyszerű és mondhatni automatikus kölcsönhatást feltételezünk közöttük. A politikát általában s a külpolitikát különösen számos tényező formálja, amelyek között a társadalmi és gazdasági rendszerből adódó sajátosságok játsszák a döntő szerepet. Leegyszerűsítés volna, ha a külpolitikát csupán az ideológia alkalmazásának tekintenénk a nemzetközi küzdőtéren, de az is, ha tagadnánk hatását a nemzetközi események menetére. Megalapozottan beszélünk tehát a szocialista országok, s közöttük hazánk elvi külpolitikájáról. Összetevői: a proletár internacionalizmus, az abból táplálkozó szocialista internacionalizmus, mely a szocialista országok közötti új típusú kapcsolatok alapelve, valamint a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése. Ezek együtt alkotják a szocialista külpolitika alapelveit, egymással párhuzamosan fejtik ki hatásukat, egyik sem érvényesül a másik rovására. A külpolitika ideológiai töltéséről beszélgetve gyakran hallani a kérdést: vajon a mai, gyorsan változó világban, a jelenlegi bonyolult nemzetközi viszonyok között lehet-e, szabad-e szilárd elvekhez fűzni a külpolitikát? Vajon az elvekhez való ragaszkodás nem merevíti-e meg a diplomáciát? A tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak lehetséges, nemcsak megengedhető, hanem egyenesen szükséges az elvhű külpolitika, s az elvhűség nem megy a külpolitika hatékonyságának és rugalmasságának rovására. Sőt a bonyolult nemzetközi helyzetben elengedhetetlen az elvi iránymutatás, amely segít eligazodni az új fejlemények szövevényében, elemezni és értékelni a helyzetet, meghatározni a tennivalókat. A szocialista külpolitika megőrzi érzékenységét a változások iránt, alkalmazkodni akar és tud az új követelményekhez, de azokhoz nem alapvető elveit, elméleti bázisát, hanem módszereit, formáit, eszközeit igyekszik idomítani. Napjaink eseményei számos példával támasztják alá ezt a tényt. Például az európai biztonsági értekezlet előkészítésében a szocialista országok mindvégig tartották magukat alapvető elveikhez, de messzemenő rugalmassággal egyengették a megegyezés útját a vitás kérdésekben. Az európai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat előkészítő bécsi konzultáción is következetesek maradtak elveikhez, ám amint megérett a helyzet, megragadták a lehetőséget a lényeges problémák rendezésére. Vagy: miközben a szocialista országok javítják kapcsolataikat a Német Szövetségi Köztársasággal, változatlanul bírálják a nyugatnémet szociáldemokrácia kommu- nistaellenességét. A szocialista és a kapitalista országok között kibővült érintkezés és sokrétű kapcsolatok kiváltképpen igénylik az egyértelmű marxista ideológiai orientációt. Csak ennek alapján lehet ugyanis világosan megkülönböztetni az osztályérdekű kapcsolatépítést az opportunista megalkuvástól. Hogy ez mennyire így van, lemérhetjük a kínai példán. Miután a kínai külpolitika ideológiai bázisa a marxizmustól idegen maoizmus lett, a pekingi diplomácia elvesztette szocialista orientációját, és a fejlett tőkésországok egynémelyikével már opportunista módon lépett egyezségre, vagy legalábbis ilyen jellegű ajánlatokat tett. 9
